GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, Lasztovicza képviselő úr késztetett arra, hogy visszajöjjek. Bátorkodom hivatkozni Áder frakcióvezető úrra, aki ebben a Házban nem is olyan régen mondta el egyszer, majd még egyszer napirend előtt, hogy 26 egész néhány tized százalék az, akinél 70 százalék fölötti volt. Valahonnan ő is szedte az adatokat. Meg kellene ezt beszélniük frakción belül. Vagy akkor ő nem mondott valósat, ezt én nem tudom és nem is akarom minősíteni, csak furcsa ez a dolog.
Őry képviselő úrral azért nem vitatkozom, mert a korábbi napirendben ezt a gazdasági növekedést már megvitattuk, és ez ott már nem jött be. Lehet, hogy a pedagógusoknak el tudjuk adni, de félek, hogy ők se hiszik el.
A másik, hogy a szót kövesse a tett. Képviselő úr, Csizmár államtitkár úr elmondta: önök kétszer tevőlegesen a kezükkel, gombnyomással verték le az asztalról ezeket az indítványokat, mint vak a poharat. Ettől kezdve vitatkozhatunk azon, hogy mi volt meg mi nem volt - ez tény. Ha valakinek kételyei vannak, vállalom, hogy elmegyek, és egy számítógépből kikeresem azokat a jegyzőkönyveket, amelyek erről szólnak, hogy ne a levegőbe beszéljünk.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.