DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Szomorúan állapítom meg, hogy egyetlen kérdésünkre sem válaszolt, pedig lett volna ideje elolvasni azokat, hiszen írásban leadtuk.
A kormány mint egyszemélyi felelős nehezen értelmezhető. Egyébként pedig hogy az elmúlt négy évben mi történt? Nos lehet, hogy nem történt semmi az egyeztetés vonatkozásában, de nem történt az sem, ami a rendszerváltás idején, illetve 1994 és 1998 között. Önök akkor, amikor a vízlépcsőről van szó, kezdenek hasonlítani a hódhoz, amelynek mindegy, hogy melyik folyón vagy annak melyik szakaszán él, csak az a lényeg, hogy építhessen gátat. Ez valóban nem történt meg az elmúlt négy évben.
Önöknek viszont továbbra sincs felelőse ebben az ügyben. Ahogy elhangzott, a szlovákoknak nem válaszolnak, nem foglalkoznak a Szigetköz élővilágával. Jó példa erre, hogy a megyei önkormányzat kétéves munkáját - amely egy szigetközi országgyűlési határozatot terjesztett elő a rehabilitációra - önök mindenféle szakmai érv nélkül tolták le az asztalról.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök azt folytatják, amit a rendszerváltáskor, illetve 1994-98 között tettek: várják, hogy mikor építhetik meg a gátat. Érdeklődve fordulok Mosonmagyaróvár polgármesteréhez és Győr-Moson-Sopron megye szocialista képviselőjéhez: képviselő urak, Duna vagy párthűség?
Köszönöm szépen, a választ nem fogadom el. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.