DR. KÖKÉNY MIHÁLYegészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Magam is olvastam a Kisalföld szombati cikkét, amelyben az ön által elmondottak részletesebben fellelhetők. Óvnék azonban a pánikkeltéstől és a megalapozatlan összehasonlításoktól, azt gondolom, hogy alaposan meg kell nézni ezt az ügyet.
Tájékozódtam, és elmondhatom önnek és a tisztelt Háznak is, hogy ismereteink az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat gyorstájékoztatása alapján egyelőre korlátozottak. A munkavégzés körülményeire, az alkalmazott technológiára, a vegyi anyagok által okozott expozíciókra, a munkahelyi légszennyezettség mértékére, esetleges időszakos orvosi alkalmassági vizsgálatok eredményeire, és még sorolhatnám, egyelőre nem rendelkezünk információkkal, tehát erre vonatkozó értesüléseink nincsenek. Tehát nem tudjuk most azt megítélni, hogy a megbetegedést adott munkahelyi körülmények közötti foglalkoztatás okozhatta-e. A tudósításban ráktól agyvérzésig nagyon sokféle betegség szerepel, nem mindegyikőjük hozható ok-okozati összefüggésbe esetleges vegyi anyagok által okozott kárral. Tehát én mindenképpen óvatosságot tanácsolnék az értékítéletben.
Ugyanakkor azonban szeretném önnek elmondani, hogy a hozzászólása alapján is és már a sajtóban megjelent tájékoztatásra figyelemmel is az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat felveszi a kapcsolatot a szlovák partnerszervekkel, tájékozódni fog, megnézzük, hogy milyen mértékig tudjuk felkérni azokat az embereket, akik ott dolgoztak, kívánnak-e részt venni ilyen vizsgálatokon, hiszen az ezeken való részvétel önkéntes, és akkor sor kerülhet a megbetegedések foglalkozási eredetének az elbírálására. Tehát először is arra van szükség, és ez egy hosszú folyamat, hogy tisztázzuk a bajok, a betegségek foglalkozási eredetét. Erre a munkára az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megfelelő szervei vállalkoznak, de kártérítési igény vagy esetleges más, nagyon határozott állítás megfogalmazására csak a vizsgálatok lezárta után kerülhet sor.
Köszönöm a figyelmet.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.