FARKAS IMRE

Full text search

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzéki képviselők két oldalról támadják az előterjesztésünket, részben a formális egyeztetést hiányolják, részben pedig a szakszervezetekkel kapcsolatos előterjesztéseket, javaslatokat kritizálják. Azért van egy harmadik oldala is az előterjesztésünknek - ezt szeretném hangsúlyozni -, még akkor is, ha Őry Csaba most is elmondta, hogy ezeken kívül gyakorlatilag nincs miről beszélni. Igenis van miről beszélni, mert a benyújtott előterjesztésünknek körülbelül a negyedrészét teszi ki a szakszervezetekkel kapcsolatos indítványcsomag, a többi része pedig az a kör, ami ellen a 2000-ben önök által benyújtott törvényjavaslat kapcsán kifogásokat emeltünk. Most ezek jönnek itt elő, a munkaszerződés, az átirányítás, a helyettesítés díjazása és sok-sok más kérdés. Ezekről kell beszélni.
Úgy gondoljuk, akkor felel meg céljának ez az általános vita - de majd a részletes vita is -, ha elsősorban ezekről a kérdésekről beszélünk. Erről egyébként a mai ellenzéknek is van véleménye, és nekünk is volt véleményünk. Nagyon helyesen mondta Ékes József képviselőtársam - aki akkoriban nagyon sok módosító javaslatot nyújtott be -, hogy rengeteg sebből vérzett az a javaslat. Részben történt korrekció, a többi korrekciót pedig most szeretnénk elvégezni. Ezért arra kérem ellenzéki képviselőtársaimat, hogy a két témát részben elfeledve, vagy kicsit visszább véve az érdekegyeztetést és a szakszervezetekkel kapcsolatos részt, beszéljünk a munka törvénykönyvének a dolgozókat valóban érdeklő és kedvezően érintő további javaslatairól.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit