DR. LÁSZLÓ CSABA

Full text search

DR. LÁSZLÓ CSABA
DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Sok tekintetben fontos képet kaptunk az államháztartás helyzetéről az előző percekben. Valóban, az első öthavi számok alapján az államháztartás hiánya 81 százalékát érte el az éves előirányzatnak, ami legalábbis szokatlan, ha figyelembe vesszük az elmúlt egy-két év hasonló számait.
Elindultak a Pénzügyminisztériumban, illetve a kormányzatban azok a munkálatok, amelyek alapján fel lehet tárni azt, hogy milyen kötelezettségek terhelik az államháztartást. De például látható, hogy az év második felében vannak olyan kötelezettségek - gondolok itt a Forma-1-es futam megrendezésére vagy a MÁV helyzetére -, amelyeknél további kezességvállalásokra lesz szükség. Erre jelenleg például nincsen meg a fedezet, a jelenlegi törvények a kormány kezéből ezt a lehetőséget kivették. De gondolok arra, hogy még van egy hónap abból, hogy az általános tartalék második félévi keretéhez a kormány hozzáférjen. Bármire, ami az elkövetkezendő hetekben történik, és az általános tartalék igénybevételét tenné szükségessé, a kormánynak mindössze 23 millió forintja van, ami szinte csak pár homokzsák kivitelét tenné lehetővé egy adott esetben bekövetkező árvíznél.
Tovább lehetne folytatni a sort, hogy a minisztériumok hogyan állnak. Jelenleg folyik ennek a munkának a feltárása, de van olyan minisztérium például, amelyik több mint 80 százalékát felhasználta az éves előirányzatnak május végéig. Feltételezem, hogy miután ennek a minisztériumnak a bezárására nem kerül sor valamikor július-augusztus táján, így valamilyen módon finanszírozni kell majd a hátralévő négy-öt hónapot, amire a kétéves költségvetésben jelenleg nincsen fedezet. Azon dolgozunk a kollégákkal a kormányzat egészében, hogy megtaláljuk a megoldást ezekre a problémákra, és feltárjuk azokat a bevételnövelő lehetőségeket, illetve adott esetben megtakarítási lehetőségeket, amelyekből néhány jó példát hallhattunk az előzőekben, amelyekkel finanszírozni lehet a száznapos programot, valamint azokat a kiadási kötelezettségeket, amik lehetővé teszik azt, hogy ne kerüljön sor egy minisztériumnak a bezárására. Úgy látom, hogy ennek a feltételei megteremthetőek, és rövidesen az a költségvetési törvénymódosítás a tisztelt Ház elé hozható, amelyik ezt biztosítja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit