BORKÓ KÁROLY

Full text search

BORKÓ KÁROLY
BORKÓ KÁROLY (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Ön kerülgeti a témát, mint macska a forró kását, most sem adott egyenes választ. A jövő évi költségvetésben külön soron és címen nemzeti forrásból el nem sumákolható, át nem csoportosítható, Medgyessy-csomagokra le nem csíphető módon egyetlen fillér sincs erdőtelepítésre. Szóbeli ígéret van, de az emberek már nem hiszik el önöknek, hiszen azt sem tartják be, amit leírtak. Önök azt ígérték, hogy megtartanak mindent, ami jó az embereknek. Ehhez képest megfojtották a Széchenyi-tervet, drasztikusan megemelték a lakáshitelek kamatait. (Felzúdulás, moraj az MSZP soraiban.) Önök gazdag és virágzó országot ígértek, de ennyi munkahelyét féltő ember még nem volt e hazában.
Ami a gazdagodást illeti, önök jó úton haladnak, hiszen a regnálásuk kezdetén kapásból duplájára emelte a kormány a saját fizetését, miniszterei, lakásügyi kormánymegbízottja és egyebek egymás sarkát taposva kapkodták fel a 30 milliós, akkor még kedvezményes kamatozású hiteleket. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Közben persze elcsukló hangon a rendszer igazságtalanságáról beszéltek. Ha ez a zaj a felháborodás hangja, kedves képviselőtársaim, akkor szeretnék egy szász közmondást (Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő! Letelt az idő!) az önök figyelmébe ajánlani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ami úgy hangzik: mondd meg az igazat, betörik a fejed!
Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit