DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány elkészítette a földtörvény módosítására vonatkozó javaslatát, mégpedig sürgősséggel. A koppenhágai megállapodás szerint, az Orbán-kormány által megállapodott feltételek szerint nekünk a csatlakozás időpontjában el kell törölni azokat a passzusokat, amelyek kategorikusan kizárják az európai uniós állampolgárok magyarországi földszerzését. Ennek érdekében politikai egyeztetéseket folytattunk le, és úgy gondolom, hogy meglehetősen közeliek az álláspontok a tekintetben, milyen feltételeket kell szabnunk ahhoz, hogy valóban a magyar gazdák jussanak termőföldhöz.
Nagyon csodálkozom ellenzéki képviselőtársaimon, akik annak idején teljes mellszélességgel támogatták azt a kárpótlást, amely Magyarországon valójában elválasztotta a ténylegesen mezőgazdaságból élőket a termőföldtulajdontól. Igazából majd most, az európai uniós csatlakozás kapcsán, a támogatások odaítélésénél, az állattenyésztők támogatásánál derül ki, hogy micsoda ostoba lépéseket tettek önök akkor, amikor a politikai szempontokon kívül nem vették figyelembe a mezőgazdaságból élő emberek érdekeit. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps az MSZP soraiból.)
(17.00)
Kevés, tisztelt képviselőtársaim, tíz év múlva rá krokodilkönnyeket hullatni azokért a hibákért, amiket elkövettek.
Egyébként a földtörvény módosítását az élet visszaigazolta, jóllehet önök a családi gazdaság jelszava alatt településenként egy-két gazdálkodót szerettek volna kistafírozni, közben a másik oldalt vádolják nagybirtokrendszerrel (Zaj és derültség az ellenzéki oldalon.), miközben a vállalkozók - ezenkívül körülbelül 200 ezer egyéni kistermelő van - és ennél is több szövetkezetben, társaságban dolgozó ember alól ki akarták húzni a termőföldet. Hölgyeim és uraim, ez az, amihez mi nem tudtunk hozzájárulni, mert ezek az emberek is ugyanolyan rangú állampolgárok, és ugyanúgy jogosultak megélni élethivatásszerűen a termőföldből, annak ellenére, hogy munkavállalónak hívják őket.
Az azonnali módosítást követően azt ajánljuk önöknek, hogy az agrárkerekasztalon vegyük elő a földtörvény tényleges módosítását, és azokat a feltételeket, amelyekről itt szó volt, konszenzussal próbáljuk meg kialakítani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit