MÁDI LÁSZLÓ

Full text search

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat-módosítás egy régi adóssága a magyar parlamentnek, hiszen két nekifutásra sem tudtuk azt a problémát megfelelően kezelni, amely ma Magyarországon szinte minden harmadik-negyedik családot érint, nevezetesen a parlagfű elleni védekezést. Született ugyan egy országgyűlési határozat, és volt egy költségvetési vita, ám egyik sem tudott igazából végleges, érdemleges és hatékony megoldásokat találni arra a problémára, amely egyébként magyar családok százezreit, millióit sújtja jelentős mértékben.
Ez a javaslat részben a kormánynak egy ütőképes bizottságát próbálja életre hívni, részben pedig fogakkal rendelkezik, tehát olyan jogszabály-módosításokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik, hogy a különböző szervezetek, az ÁNTSZ és más szervezetek megfelelő hatáskörök birtokában fel tudjanak lépni a legfontosabb lépés, a megelőzés érdekében.
A képviselőtársam és a csatlakozó képviselők elmondták és leírták a javaslatban azt, hogy milyen iszonyatos károk keletkeznek a nemzetgazdaság számára és a magyar családok számára is a parlagfűvel kapcsolatos betegségek közvetlen és közvetett hatásaiból. Azt gondolom, hogy nekünk itt, a magyar parlamentben nemzeti kötelességünk, hogy ebben a kérdéskörben hatékony és megfelelő lépést, szervezeti felépítést és intézkedéseket foganatosítsunk mindannyiunk érdekében. Azok érdekében is, akik jelenleg ma még nem betegek, ám ha nem lépünk fel a megelőzés érdekében hatékonyan, akkor ez a ma még nem betegség holnap-holnaputáni betegséggel jár majd együtt.
Ezért kérem az egész parlamentet, hogy frakcióállástól függetlenül ezen előremutató kezdeményezést támogassuk, hogy a megoldáshoz közelebb tudjunk kerülni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit