DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az adott témáról a költségvetési vita során itt a parlamentben egy alkalommal már folytattunk némi polémiát, és a képviselő úr írásban föltett kérdésére a válasz is megszületett korábban.
A véleménykülönbséget valószínűleg egy félreértés okozza. A félreértés lényege pedig a következő: Magyarország természetesen egyetlenegy eurótámogatásról nem mondott le, nem is fog lemondani, és az a célja, hogy valamennyi lehetőségét kimerítse. Ugyanakkor a félreértést valószínűleg az okozza, hogy az Unió költségvetésében vannak úgynevezett kötelezettségvállalási és vannak kifizetési előirányzatok. Az, hogy Magyarország által mennyi forrás vehető igénybe, az Unió 2004. évi költségvetésének a tárgyalásakor nem volt, de nem is lehetett vita, hiszen azokat Magyarország csatlakozási szerződése rögzíti. A kifizetési előirányzatok pedig az adott évi kifizetési összeget rögzítik, így a kettő között értelemszerűen létezik és van is minden évben különbség. Ebből következően tehát a dolog szakmai vitája kapcsán azt kell mondanom, nincs közöttünk abban vita, hogy Magyarország összes lehetőségét rögzíti a csatlakozási szerződés, ugyanakkor azt az értéket, amelyet Magyarország a 2004. évi támogatások során ténylegesen igénybe fog tudni venni, nem határozhatja meg előre pontosan senki, mert nem lehet tudni, hogy mennyi elfogadott projekt mekkora összeggel fog szerepelni a 2004. évi kifizetési tételek között. A csatlakozási szerződés adatai nyilvánvalóan valamennyiünk által ismertek, a sajtó is meglehetősen sokszor foglalkozott velük, ezért azt gondolom, hogy az ország nyilvánossága előtt is ismert tételekről van szó.
A kifizetési összegekről természetesen nem tudtunk, de nem is tudunk előre megállapodni, hiszen a tényleges kifizetések összege majd attól fog függeni, hogy a támogatásban részesülő projektek megvalósítása során mekkora számlaértékek kerülnek befogadásra az Unió szigorúan ellenőrzött szabályai szerint, azaz mennyit lehet 2004-ben kifizetni az Unió költségvetéséből.
Szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét arra is, hogy amikor ez a vita zajlott, akkor Magyarországot meglehetősen népes szakértői csoport képviselte a tárgyalások során, hiszen a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, Magyarország nagykövete, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke, illetve a nagykövetségen dolgozó pénzügyi attasé és költségvetési attasé is jelen volt. A Parlament, illetve a Tanács épp arra kérte az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő költségvetés-módosítást, amennyiben 2004-ben a kifizetési előirányzatok nem lesznek elegendők a programok finanszírozására. Ezért hát nyugodtan tudom azt mondani itt a parlament nyilvánossága előtt is, hogy miután ennek a lehetősége továbbra is rendelkezésre áll, ezért pusztán csak olyan vita van akár a 20 milliárd forint összegben is közöttünk, amely arról szól, hogy melyik évben pontosan mekkora összeg kerül a benyújtott számlák alapján kifizetésre. De Magyarország sem ennek a vitának az eredményeképpen, sem más probléma fölmerülése kapcsán egyetlenegy forint költségvetési támogatástól el nem esik. Az a kérdés, hogy a folyamatban lévő és elnyert pályázatok megvalósítása során mekkora értékű számla alapján tudunk benyújtani jogos kifizetési igényt az Unió költségvetéséhez.
Ebben a témában korábban már sajtótájékoztatót is tartottunk. Úgy gondolom, hogy az összes fontos momentum nyilvánosságra került. És arra a körülményre is szeretném felhívni képviselő úr és a nyilvánosság figyelmét, természetesen azon is múlik, hogy mennyi lehet a benyújtandó számlaösszeg, hogy mekkora saját erőt tudunk mozgósítani a következő évben a programok megvalósítására. Itt kérem képviselő úr és a többi képviselőtársunk támogatását is ahhoz, hogy a 2004. évi költségvetésben szereplő támogatási összegek megszavazásával teremtsük meg a hazai társfinanszírozás feltételeit.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit