DR. SZANYI TIBOR

Full text search

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön valóban helyesen idézett mindössze egyetlen dátumot, 2003. február 17., akkor volt itt a parlamentben nyilvánosan szó erről a problémáról, aztán onnantól kezdve már én egy kis keveredést éreztem, hogy kire hivatkozik és ki mit mondott; a lényeg a következő, hogy a konkrét kérdéseinél maradjak. A kérdés úgy hangzott, hogy milyen címen adták ki művelésre ezt a földterületet és kinek.
Szeretném elmondani a képviselő úrnak, hogy a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt., illetve a magyar állam között jelenleg is érvényben lévő haszonbérleti szerződés van, azt az elmúlt fél évben vagy valamivel több mint fél évben senki nem módosította, következésképpen azok művelik ezt a területet, akik eddig. Szeretném elmondani, hogy természetesen a birtokhasznosítási bizottságot bevonjuk ennek a földterületnek a hasznosításába, föltéve, hogy ez úgymond szabaddá válik, vagyis a jelenlegi bérleti joggal rendelkező Állami Ménesbirtok Rt. azt fogja mondani, hogy kérem szépen, innentől kezdve nincs rá szükség.
Minden, amit ön vizionált, majd onnantól kezdve lesz igaz, hogy tehát a környéken élő gazdákat szeretnénk helyzetbe hozni; nyilvánvalóan azt azért nem tehetjük meg, hogy egy működő gazdaságnak parancsszóra úgymond elvesszük a területeit. Ha ő úgy látja, hogy a gazdálkodásához ez bármilyen oknál fogva már nem szükséges, akkor pedig az új vagy újszerű hasznosítás dolgában nyilvánvalóan a helybéli birtokhasznosítási bizottság, de legfőképpen a helyi gazdák bevonásával fogunk dönteni. Egy dolog biztos, hogy az ottani gazdák mindenképpen egy nagyon komoly preferenciát fognak élvezni.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit