KORÓZS LAJOS

Full text search

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter asszony, tudom jól, hogy nagyon sok tennivaló van, azt is tudom nagyjából, hogy mik azok a tervek, amelyeket szeretnénk a jövőben megvalósítani. Ugyanakkor azt tartanám nagyon fontosnak, hogy legelőször az Országgyűlés legyen az, amely, ha úgy tetszik, olyan rendeletalkotásba, olyan törvényalkotásba kezdjen, amikor minden egyes paragrafus, minden egyes mondat úgy kezdődjön, hogy a fejünkben valahol ott van, hogy vannak fogyatékos emberek, fogyatékkal élő emberek. A jogszabályalkotásban a területfejlesztési tervek, az építési szabályok úgy szülessenek már meg, hogy ezekre figyelemmel legyenek, ne utólag kelljen rámpákat építeni a középületek elé - csak egy példát mondtam.
Nagyon fontos dokumentumok születtek az Európai Unióban, hiszen a brüsszeli fogyatékoskonferencia ajánlásait nekünk is figyelembe kell venni a jövőbeni politizálásnál. Nagyon fontos dokumentumok születettek a kirekesztettség elleni küzdelemben, a befogadó társadalom megteremtésében. Úgy gondolom, hogy lesz mit tennünk a jövőben is.
Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit