DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Annak eldöntésére, hogy a kárenyhítés tekintetében ki járatja a bolondját a termelőkkel, nézzük meg a valóságot! (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nézzük!)
A Medgyessy-kormány két év alatt 25 milliárd aszálykár-enyhítési támogatást fizetett, illetve fizet ki. Annak a kormánynak, amelyik négy év alatt 1,5 milliárd forint ilyen támogatásra talált alkalmat, az önök jó helyzetében, most joga van (Moraj a Fidesz padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Árvíz volt, nem aszály!) ilyen véleményt mondani, mint a képviselő úrnak. Jól emlékszünk arra, hogy 1999-ben és 2000-ben a nyugat-dunántúli gazdák hasonló mértékű kárt szenvedtek, mint az idei évben az alföldiek.
Képviselő úr, tudom, hogy ön Kelet-Magyarországon gazdálkodik, de a kormányuk a kisujját sem mozdította annak érdekében, hogy ezeket a nyugat-magyarországi gazdákat kárpótolja. (Folyamatos zaj a Fidesz padsoraiból.) Ha megnézzük a két összeg különbségét, ez tizenhatszoros, tisztelt képviselőtársaim - még vidéken is így számolnak a gazdálkodók -, márpedig a kárarányokban közel sincs ekkora tétel. Tehát teljesen egyértelmű, hogy ki járatja a bolondját a termelőkkel.
A kormány a nyári betakarításokat követően azonnal intézkedett a kárenyhítés tekintetében, hisz július 22-én már közzétette a kárenyhítés lehetőségeit: ebben 10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást és 50 milliárdos, nagyon kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget biztosított. Aki ismeri a jogszabályt, nem mond ilyet, mint a képviselő úr, ugyanis abban teljesen világosan le volt írva, hogy a végleges kárenyhítő támogatás kifizetése a keletkezett károk arányában történik, tehát a 10 milliárd forint visszaosztására november 30-a után, az ilyen károk bevallása révén kerül sor. Nyilvánvaló, ez így is fog megtörténni, és így is fog a termelőkhöz eljutni, az ön állításával szemben még ez esztendőben, tehát december hónapban.
Ami pedig a tartósítóipari termékek exportpiaci támogatására vonatkozik, ezek a támogatások 2001-ben megszűntek. 2000-ben már az önök kormánya is minőségjavító támogatásokat indított el. Ez azt mutatja, hogy önök is figyelembe vették az európai uniós támogatási előirányzatokat. A kérdés tehát az, képviselő úr, hogy ön akkor ezt miért kéri számon rajtunk, hogy a csatlakozás időpontjában nekünk más módon kell eljuttatni a termelőkhöz a pénzeket. (Folyamatos zaj.) Mi 2002-től szélesítettük azt a termékkört, amelyet az ön által említett kertészeti termelés vonatkozásában támogatásban lehetett részesíteni, csaknem tíz termék került fel erre a listára. Az, hogy az Európai Unióban csak az ipari paradicsomra, a vilmoskörtére és az őszibarack befőttnek való változatára lehet támogatást adni, a csatlakozásunk része. De ezen túl is, a csatlakozás után is pályázatos úton támogatáshoz juthatnak ezek a termelők, a csemegekukoricára is lesz ilyen támogatás.
Ezenkívül teljesen egyértelmű, hogy a területalapú támogatáshoz a Medgyessy-kormány döntése értelmében a kertészeti tevékenységet végzők is hozzájuthatnak, 1 hektár fölötti gazdálkodás esetén 17 ezer forint/hektár normatív támogatást vehet igénybe minden olyan termelő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), aki a jó mezőgazdasági állapot szerint karbantartja a földterületeit.
Tehát, képviselő úr, az ön által mondottak nem felelnek meg a valóságnak. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit