KELLER LÁSZLÓ

Full text search

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Font képviselő úr célkeresztbe vette a hozzászólásában a Miniszterelnöki Hivatal fejezetét, amelyre azt mondta, hogy egyetlenegy minisztérium az, amely nyertese ennek a költségvetési vitának, a Miniszterelnöki Hivatal, és meglehetős rosszindulattal közelített ehhez a kérdéshez, pedig ha vette volna a fáradságot arra, hogy megnézze, hogy a módosítások miből fakadnak, akkor valószínű, hogy ettől a hozzászólásától eltekintett volna.
(10.40)
Hiszen a Miniszterelnöki Hivatalon belül kap többlettámogatást, itt jelenik meg, tisztelt képviselő úr, de nem a Miniszterelnöki Hivatal emészti fel a pénzt, például a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola 100 millió forintot; idén már kapott 110 millió forintot a költségvetés általános tartalékából, most még 100 millió forinttal növeljük a tűzkár-helyreállítás előirányzatát.
De ha nézzük tovább, hogy miből adódnak a változások (Babák Mihály: Ez vis maior! Keller, ez hülyeség!), a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése, szintén 150 millió forinttal több előirányzattal tud gazdálkodni, és az egyházi alapintézmény-működés előirányzata is a 11 milliárddal szemben 1,2 milliárd forinttal nagyobb lesz. Ez is a Miniszterelnöki Hivatalban kerül megjelölésre, de nyilván nem a Miniszterelnöki Hivatal fogja elkölteni. (Babák Mihály közbeszólására:) Elnök asszony, egy gyógyszert legyen olyan kedves Babák képviselő úrnak előírni, mert nem tudja végighallgatni a kétperces hozzászólást. (Babák Mihály: Azért, mert ostobaságokat beszélsz!)
A Miniszterelnökség fejezetén belül kerül megjelölésre az EU-integráció célelőirányzatban több mint 8,7 milliárd forint, ami, úgy gondolom, szintén nem a Miniszterelnöki Hivatal felélésében fog bekövetkezni, hanem a régiófejlesztési, a területfejlesztési előirányzat többletforrásaihoz szükséges módosítások kerültek itt feltüntetésre.
Tehát azt gondolom, hogy értelemszerű az, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) előirányzata ilyen jelentős mértékben módosult.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit