LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Alkotmánybíróság két határozatában arra hívta fel az országgyűlési képviselők figyelmét, hogy immáron egy évtizede mulasztásos alkotmánysértést követ el a tisztelt Ház, mert nem rendezi a Csehszlovákiából Magyarországra kitelepítettek kárpótlását.
Mint ismeretes, 1945 és 1949 között mintegy 80 ezer magyar nemzetiségű lakostól kobozták el a lakóházaikat, termőföldjeiket és értéktárgyaikat, és mindössze néhány kilós bőrönddel tették át őket a magyar-csehszlovák határon. Akkoriban a magyar fél több nemzetközi egyezményben vállalta, hogy kártalanítja a kisemmizett és a lakóhelyükről elüldözött családokat. A Felvidékről idetelepítettek ügyében 1994 elejére már elkészült a törvénytervezet, de ezt az 1994-ben hatalomra került új kormány nem nyújtotta be az Országgyűlésnek. Ezt követően határozott úgy először az Alkotmánybíróság, hogy kárpótolni kell a Csehszlovákiából és Jugoszláviából erőszakkal kitelepített magyarokat.
Idén szeptemberben döntött úgy másodszor az Alkotmánybíróság, hogy jövő év június 30-ig rendezni kell a kitelepítettek kárpótlását. Mindeddig semmilyen előzetes tervezet nem jutott el az Országgyűlés illetékes bizottságaihoz, s a jövő évi állami költségvetésben sem található ilyen célra félretett összeg.
Kérdezem az államtitkár urat, mit tesz a kormányzat az alkotmánybírósági határozat végrehajtása érdekében. Van-e esély az alkotmányosság fenntartására ebben a kérdésben?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit