DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy sportoló számára nemes küzdelemben jobbnak lenni mindig kitűzött cél, amit ha sikerül elérni, joggal lehet büszke rá. Mi, magyarok számtalanszor bebizonyítottuk, hogy a sportban is ott a helyünk a világ élvonalában.
Ahhoz, hogy valaki a dobogó legmagasabb fokára kerüljön, kemény utat kell megtennie, de mi, sportolók azt is tudjuk, hogy leírhatatlan örömöt jelent számunkra, ha sikerül győzni, és ezzel öregbíteni ennek a kis nemzetnek az elismertségét. Bizony kevés szem marad szárazon, amikor egy-egy világversenyen győztes sportolóink tiszteletére elhúzzák a magyar himnuszt. Mintha az élet néhány másodpercre megállna, miközben az egész világ ránk figyel. Mindannyian ismerjük ezt az érzést, és ilyenkor büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk.
Valahogy így lehetett ötven évvel ezelőtt is, november 25-én, amikor a Wembley stadionban 15 óra 15 perckor kezdődő angol-magyar találkozó előtt szinte eggyé forrva énekelte minden magyar nemzeti imánk csodálatos sorait. Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás és Czibor 90 perces, nagyszerű küzdelemben 6:3-ra legyőzte az angol labdarúgó-válogatottat, ott, ahol ez 90 évig nem sikerült senkinek. Nem volt tudományos felkészítés, számítógépes játékelemzés, táplálkozás-módszertani tanácsadás. Egy megnyomorított, megfélemlített, bűnösnek titulált, porig alázott szegény ország fiaiként győzték le a világ legjobbjait, és ezzel egy elkeseredett, szívósan küzdő magyar nemzetnek szereztek felejthetetlen pillanatokat. Ők győzni tudtak, mert akartak, tudtak játszani, volt hozzá szívük és lelkük. Tudták, hogy miért és kiért küzdenek.
Azóta is évről évre emlékezünk a sikerre, amelyre az egész világ odafigyelt, mint ahogy odafigyelt az ötvenes évek kommunista diktatúrájára, az 1956-os levert és megtorolt forradalomra és szabadságharcra, amelyik ha nem is győzött, mégis történelmet írt ebben az országban. Hősök voltak ők mindannyian, akik megmutatták a világnak, hogy mire képes a magyar nemzet. Azon kell lennünk, hogy ezek az évek ne csak nosztalgiát jelentsenek, hanem útmutatást adjanak nekünk és a következő generációk számára a győzni akarásban, a hitben, a nemzeti együvé tartozásban, az egymásba kapaszkodásban.
Tisztelt Ház! Amikor az ötven évvel ezelőtti sikerre emlékezünk, nem mehetünk el szó nélkül amellett, amit ma nap mint nap látunk és tapasztalunk: küzdelmes hétköznapok, egyre kilátástalanabb jövő, átláthatatlan és agresszív világ, érdekközpontú társadalom és háború a nagyvilágban. Sorolhatnám tovább az életünket átitató, elkeserítő jelenségeket, amelyek közül a leginkább kétségbe ejtő az az erkölcsi válság, ami egyre inkább jellemzi az élet minden mozzanatát. Ez a terep valóban egyre kevésbé alkalmas az ötven évvel ezelőtti siker újrakovácsolásához. Hiába a maroknyi elkötelezett ember gigászi küzdelme, a nagyszerű, sokszor világra szóló teljesítmények és eredmények, ha nincs mögötte egy egymásba kapaszkodni, a kis sikereknek is örülni tudó, dolgos, a mindennapjait hittel és reménnyel élők sokasága. A botrányokkal, hazugságokkal és korrupcióval, emberi méltóságot sértő vádaskodással teli közéletünk egyre inkább rányomja a bélyegét mindennapjainkra.
Tisztelt Ház! Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás és Czibor 1953-ban aratott 6:3-as győzelme legyen mindannyiunknak példa, amiből hitet és erőt meríthetünk egy olyan ország kialakításához, amely újra kivívja Európa és a világ tiszteletét, egy olyan országéhoz, ahol békességben, tisztességben, méltóságban és becsületben lehet élni.
A Magyar Demokrata Fórum eddig is mindent megtett, és ezután is mindent megtesz azért, hogy ez így legyen. Az MDF ezzel a lelkülettel emlékezik a nagy nemzeti tizenegy már nem élő játékosaira, és innen kíván jó egészséget és hosszú életet Puskás Öcsi bácsinak, Grosics Gyulának és Buzánszky Jenőnek.
Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps.)
