DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Salamon László fejtegetéseihez kapcsolódnék, jelzem egyben a jegyzőkönyv és a rádióhallgatók számára, hogy ezekről a kérdésekről múlt csütörtökön, a négypárti egyeztetés keretében már hosszas eszmecserét folytattunk, mindaz, amit most elmondok, az ott általam kifejtetteknek a megismétlése, rövid összefoglalása lesz. Először nagyon röviden utalnék arra, hogy milyen viszonyok is voltak az 1987. évi XI. törvény után, hogyan is alakult valójában az Országgyűlés szerepe.
Salamon László képviselőtársam helyesen utalt arra, hogy az akkori politikai vezetés növelni kívánta az Országgyűlés súlyát, azonban nemcsak részben, félig-meddig, hiszen az 1987. évi X. törvény és az annak alapján született 1987. évi XI., a jogalkotásról szóló törvény lényegében teljes mértékben visszaállította a parlamentnek a meghatározó törvényalkotó szerepét, amelyhez aztán 1988 novemberében az a központi bizottsági döntés is hozzájárult, hogy az akkori egy párt megszüntette mind az Országgyűlésnek, mind pedig a kormánynak bármiféle pártirányítását, és úgynevezett pártállami sajátosság, pártállami jellemző kizárólag a hadsereg vezetése terén maradt fenn, az sem a magyar kormányzat döntése alapján, hanem az akkori varsói szerződéses kötelezettségeknek megfelelően. 1988 januárjától tehát az Országgyűlés visszanyerte meghatározó törvényalkotó szerepét, ez a szerepe egyébként egyre erősödött, hiszen 1988-ban 26, 1989-ben 58, 1990-ben 104 törvényt alkotott a parlament, a '90-es években pedig volt olyan év, hogy a 150-et is meghaladta az elfogadott törvények száma, például 1997-ben.
(17.50)
E rövid felvezető után áttérnék annak a problémának a tárgyalására, amelyet Salamon László képviselőtársam oly hosszasan fejtegetett. Véleménye szerint a törvényjavaslat 20. §-a visszatérést jelentene az 1988 előtti időkhöz, amennyiben egy parlamenti kormányzati többség szervilis lenne saját kormányával szemben.
Véleményem szerint azonban erről szó sincs, 1989-ben ugyanis döntő változás történt a magyar jogalkotás rendjében, tudniillik az alkotmányt módosító 1989. évi XXXI. törvény számos konkrét törvényhozási tárgyat határozott meg, ennek következtében ma a kizárólagos törvényhozási tárgyaknak a körét maga az alkotmány sorolja fel. S a jogalkotási törvény 2., 5. §-ai, amelyek szintén ilyen kizárólagos törvényhozási tárgyakra vonatkoznak, már nem pontosak, már nem megfelelőek, alkotmányjogi tankönyvek részletesen elemzik a mai alkotmányos szabályozás és a jogalkotási törvény ezen rendelkezései, paragrafusai közötti, sokszor feloldhatatlannak látszó ellentétet.
Ha azt nézzük meg, hogy milyen hatáskört is biztosít a jogalkotási törvény az Országgyűlés számára, akkor világosan láthatjuk, hogy egyrészt megismétli azt, hogy az Országgyűlés az alkotmányban meghatározott tárgykörökben törvényt alkot - és ezek a kizárólagos törvényhozási tárgyak -, és bármely más tárgykörben is alkothat törvényt. Ha összevetjük az 1987. évi XI. törvényben felsorolt kizárólagos törvényhozási tárgyakat, akkor tulajdonképpen egyetlenegy olyan van, amelyet ezek közül az alkotmány nem említ szó szerint, ez pedig a büntetés-végrehajtásra vonatkozó törvény, amelyet egyébként a történelem szokásos iróniájának megfelelően egy ma is létező törvényerejű rendelet, az 1979. évi, amúgy többször módosított 11. számú törvényerejű rendelet szabályoz.
De még ez a törvényhozási tárgy is tulajdonképpen az alkotmány alapján kizárólagosnak tekinthető, ha figyelembe vesszük azt, hogy az alkotmány, az alaptörvény 8. § (2) bekezdése értelmében az alapvető jogokra vonatkozó szabályokat törvénnyel kell megállapítani, és akármilyen különös, de a büntetés-végrehajtási intézetekben lévőknek is vannak jogai, és ezeknek a jogoknak a garanciáit is törvénnyel kell biztosítani. Egy ilyen értelmezés alapján tulajdonképpen még ez a kivétel is belefér a kizárólagos törvényhozási tárgyak körébe.
Salamon László képviselőtársam tulajdonképpen azt igényelné, hogy a jogalkotási törvényjavaslat sorolja fel konkrétan, taxatíve a törvényhozási tárgyakat - erre azonban nincs lehetőség. Ha megnézzük azt, hogy ma milyen széles körben érvényesülnek törvények, akkor azt láthatjuk, hogy egy ötven, sőt száz elemből álló felsorolás sem tudná igazán kimeríteni a kizárólagos törvényhozási tárgyaknak a körét. Amennyiben egy nem igazán szigorú taxációt tartalmaz a jogalkotási törvény, akkor az valóban adna egy ösztönzést a kormánynak arra nézve, hogy az ott nem említett tárgykörökben kormányrendeleti úton szabályozzon, ne pedig törvények által.
Egyébként az a veszély, amire Salamon képviselőtársam utalt, hogy a parlament egy rövid törvénnyel felhatalmazza a kormányt arra, hogy elsődleges szabályozást állapítson meg, nem létezik, hiszen a jelenlegi jogalkotási alkotmányos rendben a kormánynak csak arra nyílik lehetősége, hogy törvény által nem szabályozott tárgykörökben szabályozzon, illetőleg törvény konkrét felhatalmazása alapján bocsásson ki végrehajtási kormányrendeletet - ezt a kétféle jogalapot amúgy minden joghallgatónak az alkotmányjogi vizsgán is tudnia kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs arra lehetőség, hogy az Országgyűlés általános felhatalmazást adjon, tehát kibocsásson olyan törvényt, amely abból áll, hogy felhatalmazza a kormányt a szabályozásnak a létrehozására, a szabályozásnak a megalkotására. A mai magyar alkotmányos rend nem ismeri sem a törvényt pótló, sem a törvényt helyettesítő rendeletnek az intézményét, ezek hiányában pedig a képviselőtársam által felvetett aggályok valójában nem állják meg a helyüket, olyan felvetések, amelyeknek az alkotmányjogi alapjai hiányoznak.
Áttérnék a másik kérdéskörre is, amelyet Salamon képviselőtársam említett, ez pedig a 26. §-ban szereplő, “felelősség a jogszabály előkészítéséért” címet viselő szabályozás. Megítélésem szerint Salamon László képviselőtársam félreérti az igazságügy-miniszternek a pozícióját. Nem arról van szó, hogy az igazságügy-miniszternek a kormánnyal vagy a kormány két ülése között a miniszterelnökkel kellene szembehelyezkednie, hanem csupán arról, hogy a törvényjavaslat tervezetét az igazságügy-miniszterrel együtt készíti el és terjeszti a kormány elé a szakminiszter, és ugyanez a helyzet a kormányrendelet tervezetei esetében is. Tehát még mielőtt kormánydöntés született volna, szükséges az, hogy a szakminiszter és az igazságügy-miniszter egymással egyetértésre jusson. Ez a szabály pedig megítélésem szerint elengedhetetlen, hogyha növelni akarjuk a jogalkotás szakmai színvonalát, hogyha erősíteni akarjuk a kodifikációs fegyelmet, hogyha el akarjuk érni azt, hogy - legalábbis kodifikációs, ha nem is politikai szempontból - időtálló, tartós, stabil jogszabályaink szülessenek.
Az igazságügy-miniszternek a pozícióját véleményem szerint erősíteni kell, és ezért nagyon helyes az, hogy ilyen egyértelműen, ilyen hangsúlyosan fogalmaz a törvényjavaslat 26. §-ának a (3) bekezdése. Egy ilyen rendszer valójában az államigazgatási egyeztetési mechanizmusnak ad jogi kereteket, mégpedig azt a kötelezettségét állapítja meg a szakminiszternek, hogy egy tervezetet csak akkor bocsásson köröztetésre, államigazgatási egyeztetésre, ha már megegyezett a jogi szakmai kérdésekben az igazságügy-miniszterrel, és ugyanez a helyzet a kormányrendelet-tervezetek esetében is. Nagyon helyeselendő az is, hogy a miniszteri rendeletet az alkotmányossági, jogharmonizációs és kodifikációs szempontok érvényesítése érdekében a szakminiszter az igazságügy-miniszterrel egyetértésben adja ki.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselői, különösen Salamon László képviselő úr nemegyszer hiányolták az igazságügy-miniszter igazi szerepkörét. Azt állították - némiképp karikírozva a fennálló helyzetet -, hogy az igazságügy-miniszter egyfajta börtönminiszterré vált az Országos Igazságszolgáltatási Tanács létrehozása után. Az igazságügy-miniszternek az alapvető feladata azonban a jogrendszer egységének, koherenciájának, stabilitásának a biztosítása; a javasolt törvényszöveg ehhez nyújt megfelelő jogi kereteket.
Ezért azt indítványozom tisztelt ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy gondolják meg álláspontjukat, vizsgálják felül eddigi nézeteiket, és a jogrendszer egységessége és a színvonalas jogalkotás biztosítása érdekében fogadják el a törvényjavaslatban található megoldást.
Köszönöm a figyelmet.
