DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Valóban, egyre inkább egy alkotmányjogi szeminárium részeseivé válunk, s egyre kevésbé tűnik úgy a felszólalások tartalma alapján, hogy itt parlamenti vita folyna, tudniillik Salamon képviselőtársam olyan jogértelmezési mélységekig ment el, amelyek egy törvényjavaslat általános vitájánál általában nem fordulnak elő. Mivel azonban ő elment ezen mélységek irányába, nem takaríthatom meg magamnak azt, hogy hasonlóképpen elmélyedjek az általa hivatkozott szakaszokban.
Salamon képviselőtársam azt kívánta igazolni, hogy a kormány törvényjavaslata jelentősen szűkíteni kívánja az Országgyűlés mozgásterét, legalábbis amennyiben egy kormányzati többség úgymond szervilis. Felhozott példája azonban szerintem nem tökéletesen helytálló, tudniillik első olvasatra valóban úgy tűnik, hogy például a szociális és egészségügyi ellátás terén rendkívül széles a kormány hatásköre az alkotmány ma már többször emlegetett 35. § (1) bekezdés g) pontja alapján, de ha másodszor is elolvassuk és figyelmesen értelmezzük a szöveget, akkor kitűnik, hogy melyek a fennálló korlátok.
Ez a jogszabályhely a következőt mondja: „A kormány meghatározza a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről.” Mit jelentenek ezek a szavak? Egyfelől azt, hogy meghatározza a szervezeti rendszert, tehát szervezetalakítási jogot ad a kormánynak az alaptörvény a szociális és egészségügyi ellátás területén. Minek a keretei között? Az alapjogra vonatkozó részletes törvényi szabályozás keretei között. Képviselőtársam nem győzött meg, amikor a 70/D. §-t felhívta érvként, hiszen az a 8. § (2) bekezdésének átfogó rendszerébe tartozik, s pontosan azt igazolta, hogy ebben a tárgykörben a törvényi szabályozás az alkotmány alapján fennáll, és országgyűlési kizárólagos törvényhozási tárgyról van szó. Mellesleg megjegyzem, a jogalkotási törvény 2. és 5. §-a ezt a kizárólagos törvényhozási tárgyat meg sem említi, ez nem a jogalkotási törvény, hanem az alkotmány eredményeként vált azzá, ami jelenleg is.
Emellett pedig a kormány gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről. Ez semmi egyebet nem jelent, mint hogy a költségvetési törvényben meghatározott előirányzatokat kell megfogalmazni - törvényjavaslat ezeket tartalmazza -, és ezt követően, ahogy a parlament a költségvetést elfogadta, a kormány a meghatározott előirányzatok keretei között biztosítja ezen terület számára az anyagi fedezetet. Ebből a szakaszból semmiféle elsődleges szabályozási lehetőség a kormány számára nem olvasható ki.
Abban messze igaza van képviselőtársamnak, hogy a kormány feladatkörének a meghatározása is elavult, ezzel azonban csak azt támasztja alá, hogy miért szükséges egy új alkotmányt létrehozni, tudniillik az új alkotmány körülbelül annyit mondana a kormány feladatköréről, hogy a kormány meghatározza a Magyar Köztársaság általános politikai irányvonalát, ahogy ezt a kormányzati jogosítványt tartalmazza például a holland vagy a görög alkotmány, vagy más EU-tagállamok alaptörvényei. Valóban felesleges a 35. § (1) bekezdése, ez tulajdonképpen a régi időszakból itt maradt szöveg. Számos ilyen szöveg maradt ránk 1989 előttről, amelyek az új helyzetben már szakmailag nem állják meg a helyüket.
(18.30)
Képviselőtársam fejtegetései ismét kitértek az általános felhatalmazás témakörére. Valóban, szó szerint az ön által elmondott kétparagrafusos törvény nem tartalmaz felhatalmazó rendelkezést, de az egész törvény egy általános felhatalmazás. Nem mondaná ki az ön által itt felvázolt rövid törvény azt, hogy általános felhatalmazást ad a kormánynak, de valójában azt tenné, hiszen hatályon kívül helyezne egy törvényt, és ezzel be is zárná, be is fejezné jogalkotási feladatát. Ez a ma hatályos alkotmányos rend alapján tilalmazott, mert hiába nem tartalmazza a “felhatalmazás” szót ez a törvény, valójában nem tenne mást, mint törvénypótló, illetőleg törvényhelyettesítő rendelet megalkotására biztosítana lehetőséget. Ha képviselőtársam alaposan elolvasná például az olasz alkotmány azon rendelkezéseit, amelyek lehetővé teszik az ottani törvényerejű rendelet kibocsátását, akkor láthatná, hogy ilyen lehetőség mindig csak meghatározott alkotmányjogi feltételek, keretek, korlátok között lehetséges.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha Salamon László képviselőtársam igényének megfelelően a taxációt akarnánk megadni, akkor - mint erre előző felszólalásomban már utaltam - egy rendkívül részletes, száznál is több pontból álló felsorolást kellene a jogalkotási törvénybe belefoglalnunk. A négypárti vita során én már elmondtam, hogy akkor a környezetvédelem, a természetvédelem, a fogyasztóvédelem terén, minden közigazgatási szakág terén megalkotandó törvényt fel kellene sorolni. Mert egyszerű lenne a helyzet akkor, ha még a XIX. században lennénk, és a jogrendszer döntően a büntetőjogi, polgári jogi, büntető perrendtartási, polgári perrendtartási és más hasonló klasszikus szabályokat tartalmazna, jelenleg azonban a magyar jogrendszer döntő többsége az államigazgatási, a közigazgatási jog keretébe tartozik, annak számtalan ágával és alágával. Ha megnézzük egy adott év törvényalkotási termését, akkor világosan láthatjuk, hogy a megalkotott szabályok túlnyomó része ebbe a körbe tartozik.
Arra pedig nincs lehetőség, hogy egy: általános anyagi jogi közigazgatási törvényt alkossunk, kettő: kimerítően felsoroljuk a törvényhozási tárgyakat, mert akkor következne be az a veszély, amire képviselőtársam utalt, hogy az új témakörök - amelyek nem léteztek korábban, és a szabályozási igény már a jogalkotási törvény megalkotását követően merült csak fel - kiesnének a törvényhozási tárgyak köréből. Ebben az esetben valóban indíttatva érezhetné magát a kormány arra, hogy mivel nincs benne a nagyon hosszú felsorolásban az adott szabályozási tárgy, azt először, elsődlegesen törvénnyel való rendezés helyett kormányrendelettel szabályozza.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánynak politikai felelőssége is az, hogy a törvényhozással együttműködjön, politikai felelőssége az, hogy a parlament nyilvánossága, publicitása elé hozza az ügyeket; és eddig egyetlenegy kormány sem tett kísérletet arra, hogy ez elől a nyilvánosság elől ügyeinek intézését elzárja. A kormányrendeletek egyre nagyobb hányada - ezt a tankönyvek is említik - végrehajtási rendelet, és egyre kevesebb az önálló, sui generis kormányrendelet.
A szakmai vélemények egyébként szóródnak ebben a tárgykörben. Vannak olyan, nem politikai, hanem alkotmányjogászi és közigazgatási jogászi álláspontok, amelyek szerint túl sok a megszületett törvény, és inkább a kormányrendeleti szabályozást kellene előtérbe állítani. Azonban ezzel politikusok nem érthetnek egyet, mert egyfelől érthető a tudomány, a szakma felvetése, hogy nem kell szakmai részletkérdésekben is törvényt alkotni, másfelől azonban a politikai nyilvánosság, a parlament funkciórendszere megköveteli minden kormánytól azt, hogy lényeges, de nemegyszer lényegtelen kérdéseket is az Országgyűlés plénuma elé hozzon.
Én egyébként nem kívánom megnyugtatni Salamon képviselőtársamat, hiszen tudom, hogy a politikai vita egyik alapvető természete az, hogy a felek a kiinduló álláspontjuktól nem kívánnak elmozdulni. Azonban, ha végiggondolja azt, hogy mit is tartalmaz valójában az előterjesztett javaslat, és ha másfelől végiggondolja azt, hogy mi is lenne annak a következménye, amit ő igényel, akkor a két álláspont egybevetése alapján láthatná, hogy a mostani szabályozáshoz hasonlóan védett lenne az Országgyűlés hatásköre.
Ezen túlmenően nemcsak a kormány terjeszt elő törvényjavaslatokat, erre a köztársasági elnöknek is lehetősége nyílik, egyéni képviselőnek is lehetősége nyílik és országgyűlési bizottságnak is. S noha egyértelmű az, hogy az egyéni képviselő alárendelt - politológiai, nem jogi értelemben - a frakciójának, ha a bizottságban érvényesül is egyfajta többség, ez még nem zárja ki azt, hogy ha úgy ítéli meg bizottság vagy képviselő, hogy valamilyen kérdést kormányrendelet helyett törvénnyel kellene szabályozni, akkor benyújtsa a törvénykezdeményezést, és ebben az esetben a parlament plenáris ülése legalább a nyilvánosság funkcióját gyakorolni tudja.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
