DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Full text search

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Én a 6. ajánlási ponttal kapcsolatosan, ahol azt olvashatják a képviselőtársak, hogy az önkormányzati bizottság nem foglalt állást az előterjesztő állásfoglalásával kapcsolatosan, azt szeretném kérni most az államtitkár úrtól és az előterjesztőtől, hogy itt az ideje - bár háromnegyed négy van hajnalban -, hogy tisztázzuk ennek a másfél milliárd forintos javaslatnak a sorsát a tekintetben, hogy tényleg parlagfű-mentesítésről van-e szó, vagy ahogy az önkormányzati bizottságban is elmondtam, csak a lapulevél megoldással tudunk operálni. Tehát egyetlen lényeges kérdés van, az ellenzék támogatja a parlagfűbizottság jelentésének valamennyi előterjesztett és módosított álláspontját.
Azt szeretnénk kérdezni, hogy mindehhez mennyit kíván hozzárendelni a kormányzat, másfél milliárdot hozzátenni, vagy a költségvetési bizottság szerint elvonni, vagy még esetleg a későbbi pontok is szóba kerülhetnek, mert ott van egy 8 milliárd forintos további, hosszú távú megoldást forszírozó elképzelésnek az anyagi finanszírozása.
Szeretném kérni, hogy az államtitkár úr erre a kérdésre (Dr. Vojnik Mária: Az előterjesztő, nem az államtitkár!), az önkormányzati bizottságban feloldatlan kérdésekre válaszolna, melyik kérdést támogassuk, hogyan és miképpen szavazzunk a zárószavazáskor, mert az a gond, hogy erre az önkormányzati bizottságban nem kaptunk választ.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit