BALLA GYÖRGY

Full text search

BALLA GYÖRGY
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tényleg fájdalmas dolog az az állandó mellébeszélés, ami kormányoldalon ez ügyben folyik. Abban nem vitatkozunk, és ez az egy, hogy a magyar családok lakni szeretnének valahogy. Ezt a Szocialista Párt úgy gondolja elérni, hogy megvonja az eddigi kedvezményeket. Ettől nyilvánvalóan könnyebben fognak majd egyébként lakáshoz jutni. Merthogy nem az történik, és ez a legnagyobb probléma, amit önök a választási kampányban ígértek, amit Medgyessy Péter személyesen mondott. Ezt mondta az egyetemen a miniszterelnöki vita kapcsán: nagyon jó dolognak tartom a lakástámogatásokat, és ezt nem megszüntetni, hanem továbbfejleszteni fogjuk.
Ezzel szemben mi történt, mi történik? (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Továbbfejlesztettük!) Amióta önök kormányoznak, ez a támogatási rendszer folyamatosan szűkül. És én is sajnálom, hogy az államtitkár asszony elment, mert azon túl, hogy legyalázott engem, hogy nyilván nem értek ehhez a területhez, majd kiment a teremből, azért azt figyelmébe ajánlottam volna, hogy úgy beszélni az egyik oldalon elvonásokról, hogy a másik oldalon pedig abban reménykedünk, hogy majd egyszer megteremtjük a lehetőségét, ez elég bátor dolog. Mert én soha nem állítottam azt, hogy egy meglevő rendszerhez nem lehet hozzányúlni, egy meglevő rendszert nem lehet továbbfejleszteni, nem lehet átalakítani. Ha képviselőtársaim emlékeznek rá, ez történt a polgári kormány alatt is. Minden évben bővült valamivel ez a rendszer, minden évben jobb lett. De nem arról szólt a történet, hogy minden évben szűkítettünk valamivel.
Most pedig mit mondott az államtitkár asszony? Á, nem baj, ezt most elvesszük, egyébként ez nem számít, majd egyszer, nagyon bízunk benne, a másik oldalon adunk valamit. Ez így nem működik. Egyszerre lehet; bár akkor is azt gondolom, hogy nem elvenni kell az egyik oldalon, hanem megtartani mindazt, ami jó, és a teljes rendszer még Medgyessy Péter akkori véleménye szerint is jó volt, és emellett ki kell találni olyan javaslatokat, hogy még jobbá lehessen tenni. Csak sajnos az államtitkár asszony erre a véleményre már nem volt kíváncsi.
Köszönöm figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit