DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt szeretném elmondani Tállai képviselő úr hozzászólása kapcsán, a kormánypárti frakcióknak nincs megtiltva, hogy a képviselők a saját véleményük alapján módosító indítványt fogalmazzanak meg, azt benyújtsák az Országgyűlés elé, ha úgy gondolják, érveljenek mellette az Országgyűlésben is és a frakcióban is. Majd el fog dőlni, hogy a parlamenti többség ezek közül az indítványok közül melyiket tartja érdemesnek, méltónak arra, hogy többséget kapjon. Nem biztos, hogy ez mindig így volt.
Miután a képviselő úr szóba hozott egy olyan indítványt, amelyik 13 százalékos alsó értékkel kezdődik, azt szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy ha a Fidesz-kormány vagy a fideszes többségű parlament tagjai 2002-re meghatároztak volna új adótáblát a képviselő úr kormánytagsága idején, akkor bizonyára betették volna ezt a 13 százalékot első kulcsként. Sajnálom, hogy erre nem került sor, ezért a változatlan tábla mellett növekvő adóterheléssel kellett számolni 2002-ben. Most csökken az adóterhelés a 2004-es javaslatunk szerint, mint ahogy csökkent a 2003-as javaslat szerint is, amit elfogadott a többség, ezért ez törvényerőre is emelkedett.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit