TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Meg vagyok döbbenve, hogy egyes képviselők hová ragadtatják magukat. (Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Még a végén igazat mondanak!) Csabainé képviselő asszony, emlékszem rá, a választás után, júniusban 100 milliárdos lakástámogatásokról beszélt.
Ahhoz képest most nem látom a módosító javaslatát a személyi jövedelemadó-törvénynél, ami családok százezreit fogja megkurtítani. Mert az ön kormánybiztossága alatt fog lényegében megszűnni ilyen tempóban a lakásépítések száma egészen bizonyosan Magyarországon. (Csabai Lászlóné: Nem igaz!)
Tehát úgy gondolnám, hogy mielőtt ön bárkit is bírál a parlamentben, előbb meg kellene nézni, hogy mi lesz az, amihez ön egyébként a nevét sem adta, mert maga nyilatkozta azt, hogy míg elment valahová, nem tudom, lehet, hogy éppen pihenni egy hétre, akkor addig szó sem volt erről. Ön lepődött meg a legjobban, hogy olvasta azt az előterjesztést, amely szerint jelentősen lecsökken az adókedvezmény.
Igazából a 200 ezerből, aki most igénybe veszi, töredéke fogja tudni majd igénybe venni ezt az adókedvezményt. (Gőgös Zoltán: Ez sem igaz!) Tehát éppen az ön kormánybiztossága alatt fog megtorpanni a lakásépítések, lakásvásárlások száma.
Én azt mondom önnek, hogy elfogadom, hogy a két módosító javaslat, amelyet említett, ellentmondásban van. Jelöljék meg az MSZP-s képviselők, hogy melyiket tudják támogatni, tudják-e támogatni a családi adókedvezmény növelésére vonatkozó indítványunkat - azonnal visszavonjuk az szja-táblára vonatkozó indítványt. Vagy ha azt nem tudják, tudják-e a személyi jövedelemadó-táblára vonatkozó javaslatunkat támogatni, akkor belátjuk, hogy a családi adókedvezmény növelésére egy későbbi időpontban kerülhet sor.
Tehát tessenek arról nyilatkozni - az előterjesztő már nyilatkozott, ő egyiket sem támogatja egyébként -, hogy melyik módosító javaslatunkat tudják támogatni, és így folytassuk a vitát. (Dr. Pósán László: Helyes! - Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit