DR. PAP JÁNOS

Full text search

DR. PAP JÁNOS
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tanulva az előző körökből, nem kívánom hosszú reagálásokkal elütni az időt, hiszen ezt már sikerült megtenni másoknak, de azért hadd mondjak valamit, tisztelt képviselőtársam. Az energiagazdálkodás és a környezetvédelem ebben a törvényben, e törvény szelleméhez mérten közelebb áll egymáshoz, mint a központi költségvetés. Azt gondolom, hogy képviselőtársaim, akik azt mondták, hogy energiagazdálkodási célirányzat, és én, aki azt mondtam, hogy környezetvédelmi, ezek sokkal jobban megférnek együtt, mint önmagában a költségvetés támogatása.
Ez a dolog lényege, tisztelt képviselőtársam. Mi olyan célra szeretnénk fordítani, ha már egyszer lesz ilyen, ahol valóban problémát old meg, ahonnan elvonjuk, és azért vonjuk el, hogy problémát oldjunk meg vele. A költségvetéssel egy problémát oldunk meg, az önök problémáját rövid időre. De vajon jövőre mivel oldjuk meg, tisztelt képviselőtársam? Azt gondolom, hogy egészen mást kellene tenni a költségvetési hiátusoknak a betöltésére.
Az előbb... - és akkor ebből a két percből ennyit hadd használjak fel, mert két pontról nem tudtam beszélni. Nagyon sajnálom egyébként azt, amit sikerült észrevenni, hogy a bizonyos bioenergiát biomasszának kell nevezni, az nem talált meghallgatásra önöknél. Egy olyan módosító indítványt támogatnak egyébként, ami önmagában értelmetlen, de ez nem az első indítvány lesz, ilyennel találkozunk még a környezetterhelési díjnál is: biomassza, ideértve a biomasszából előállított terméket is.
Szeretném jelezni önöknek, hogy a biomasszából előállított termék szintén biomassza, hiszen ami szerves anyag, az mind biomassza, tehát önmagában a mondat értelmetlen, tudniillik nézzék meg, hogy mit jelent a biomassza, és akkor rá fognak jönni, hogy a bioenergia helyett untig elég lett volna azt írni, hogy biomassza, mert az tartalmaz mindent, ami élő volt és szerves. Tehát nincs belőle előállított termék.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit