DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az 1978-ban megalkotott szabályok nem alkalmasak már arra, hogy a tűzijátékok hatásaival érintett lakosság nyugalmát megfelelő módon garantálják, illetve, hogy ezt a kérdéskört a mostani, átalakult viszonyoknak megfelelően szabályozzák. Ezért a kormány elé terjesztettem az új kormányrendeletre vonatkozó javaslatot. A kormány 2003. szeptember 24-én azt elfogadta, és majd 2003. december 1-jén fog hatályba lépni.
Nos, ennek a lényege az, hogy egyfelől az európai uniós szabályokkal harmonizál ez a kormányrendelet, másfelől egy nagyon világos és egyértelmű szabályrendszert alkotott arra vonatkozóan, hogy az úgynevezett pirotechnikai tevékenység – és ez valamivel szélesebb kör, mint a tűzijáték – nem sértheti, illetve nem veszélyeztetheti emberek életét, testi épségét, egészségét és nyugalmát.
A pirotechnikai termékek felhasználására, előállítására vonatkozó szabályokat is előírja ez a kormányrendelet, és 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lehet azt sújtani, aki nem tartja meg.
A forgalmazást, felhasználást, tárolást illetően az illetékes megyei, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak van engedélyezési jogosítványa, és szakhatóságként részt vesz ebben Budapesten a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság, másutt pedig az illetékes tűzoltó-parancsnokságok.
Ami a képviselő úr, polgármester úr kérdését illeti: a lakosság nyugalmára is tekintettel van a rendelet. Este 22 óra... - az este 22 órától reggel 8 óráig tartó időszakban a tűzijátékot a település belterületén, illetve külterületi lakott helyen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) csak az illetékes önkormányzat jegyzőjének véleményezése alapján lehet engedélyezni.
Vissza fogok még térni erre a következő egy percben. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(16.20)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit