LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Annyiban egyetértek Kósáné Kovács Magda képviselőtársammal, hogy kevés a szép szó, tettekre van szükség. Úgy tűnik számomra, hogy a tárca, illetve miniszter asszony kormányzaton belüli érdekérvényesítő képessége nem teljesen fedi le azt, amit egyébként szép gondolatokban megfogalmazva elmondott.
Holnap reggel napirend előtti felszólalásban fogok beszélni a fogyatékossággal élők megoldatlan gondjairól. Oda fogom adni miniszter asszonynak a tervezett felszólalásom, és nagyon bízom benne, hogy minden területre tételesen válaszolni fog. Mert azt állítom, hogy Magyarország nem tett eleget az ENSZ ama ajánlásának, hogy 2003-ban minden tagállam a korábbiaknál fokozottabban törődjön a fogyatékossággal élők sorsával. Például a költségvetésben az akadálymentes közlekedés fejlesztése című beruházási program ilyen céljainak a megvalósítására 2002-ben 284 millió forint állt rendelkezésre, 2003-ban már csak harmadannyit, 100 millió forintot irányoztak elő, 2004-ben pedig 45 millió forint jut erre a területre. De mondhatnék egy másik példát: ma a kerekes széken közlekedők számára csupán a közintézmények 16-17 százaléka közelíthető meg, azaz 83-84 százaléka önerőből megközelíthetetlen. A kormányzat is többször jelezte, hogy ezen a területen rendkívül nagy az elmaradás, azonban a költségvetésben ennek nyomát nem látjuk.
Folytathatnám a sort például azzal, hogy 2004-ben vásárlóértéken feleannyi támogatást nyújt az állam, mint az idén a fogyatékossággal élők sportolására. Holnap reggel folytatom ezt.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit