ELNÖK (Mandur László)

Full text search

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy igazolja-e Havas Szófia mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 272 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett Havas Szófia mandátumát igazolta. (Taps.)
Közben két szocialista párti képviselő jelezte (Folyamatos jelzések érkeznek.), három, négy…, egy szabad demokrata, három szocialista képviselő, a Fidesz soraiból is… Kérdezem, hogy igennel szavaztak-e. (Jelzésre:) Mindannyian bólogatnak. Kérem a kollégákat, hogy regisztrálják a plusz igen szavazatokat.
(Az MSZP sorai felé:) Parancsoljon, képviselő úr! Nem működik a gépe? Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Megkérem Havas Szófia képviselő asszonyt, fáradjon a terem közepére, és tegye le az esküt. Megkérem Podolák György jegyző urat, olvassa elő az eskü szövegét, a tisztelt Országgyűlést pedig kérem, hogy álljon fel. (A teremben lévők felállnak. - Dr. Havas Szófia a terem közepére lép. - Podolák György jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit