KOVÁCS FERENC

Full text search

KOVÁCS FERENC
KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Sárvár városa több évtizedig szenvedett a városon áthaladó, a soproni határtól a forgalmat a Balatonig vivő 84-es számú út belterületi szakaszától. A polgári kormány idején végre elkezdődött a várost elkerülő útszakasz építésének első üteme.
A közel 8 milliárd forintos beruházással elkészülő útszakasz tartalmaz annyi műtárgyat és hidat, hogy az avatni akaró miniszterelnökök és miniszterek szinte mindegyikének jut külön-külön egy-egy. Az avatás után úgy diktálja majd a logika, hogy folytatódjon a már megtervezett második ütem is, amely a megyeszékhelyről érkező forgalomtól mentesítené a várost, a városközpontot. A Széchenyi-terv pluszban a polgári kormányzat már a folytatás fedezetét is garantálta. Ez a sík terepen kevesebb kiadással megvalósítható szakasz könnyebben elkészíthető, és azzal is indokolható, hogy egy új, rövid távú rész megépítésével közvetlenül is csatlakozhatna a négyezer főt foglalkoztató ipari park közúthálózatához, az évi 42 ezer kamion terhétől kímélve a városon a műemlék épületek mellett vezető utakat és az itt élőket.
Az ipari parkban tett látogatása során Csillag miniszter úr is meggyőződhetett arról, hogy a Flextronics-csoport is érdekelt az út meghosszabbításában, és ennek létrejöttét egy, a 86-os utat átszelő vasútvonal feletti felüljáró építésének finanszírozásával is támogatná.
Tisztelt Államtitkár Úr! A fentiek ismeretében mikorra tervezi a közlekedési tárca a sárvári elkerülő út félkörívének a befejezését? Válaszát a sárvári polgárokkal együtt érdeklődéssel várom.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit