DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Full text search

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelettel köszönöm a szót. Csiha doktornő és Font Sándor is említést tett arról, hogy ennek a bizottságnak milyen időtartamra kellene kiterjesztenie a vizsgálódási időszakát, milyen távolba, milyen messzire kellene visszavinni a cselekmények kutatását. Csiha doktornő azt is megfogalmazta, hogy miután ez nincs benne az elnevezésében, módosító javaslatot tesz arra nézve, hogy ez legyen benne.
Tudom azt, hogy Csiha doktornő ügyészként kezdte a pályafutását, tehát fölösleges különösebb magyarázatot fűznöm ahhoz, hogy a bűncselekményeknek különböző szakaszai vannak. A bűncselekménynek van előkészülete, van kísérlete, azután van folytatólagos elkövetés, ismerünk befejezett bűncselekményeket. Tehát azt megállapítani, hogy egy törvényi tényállás mikor valósult meg, leginkább a bűnüldöző szervek vagy az ügyészség hatáskörébe tartozik, semmiképpen nem ennek a vizsgálóbizottságénak. Ha majd pontosan ismerjük az elkövetési magatartást, akkor lehet megmondani, hogy milyen időszakra kell visszatekinteni ebben az ügyben.
Tehát teljesen fölösleges vizsgálni akkori kormányzati, akkori hatalmon lévők felelősségét, amikor az egész bűncselekmény-sorozat még csak embrionális állapotában, akár előkészületi, akár kísérleti szakaszában volt, mert a dolgokat akkor kell és akkor lehet vizsgálni, amikor a tényállás valamelyik eleme megvalósult. Nyilvánvaló, hogy a sikkasztási elem valósul meg hamarább, és csak azt követi a pénzmosási szakasz. Ezek a szakaszok, úgy néz ki, az önök kormányzatának idejére esnek. Ettől függetlenül hagyjuk a felálló vizsgálóbizottságra azt, hogy a maga munkamódszerében milyen messzire, időben mennyire megy hátra az események vizsgálatával. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják találni a kiindulópont legmegfelelőbb időpontját. Köszönöm a szót.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit