DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Full text search

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Bőhm Képviselőtársam! Az ország lejáratása körülbelül a következők szerint működik. Ha ír valamit erről az ügyről, mondjuk, egy nyugati sajtóorgánum, vegyük a Frankfurter Allgemeine Zeitungot, amely, mondjuk, három sort szentel Magyarországnak és ennek az ügynek, az első sor az, hogy Magyarországon egy bankban 23 milliárd forintot sikkasztottak, ami euróba átszámítva is jelentős, tehát megírja ezt. A második mondat ugyanakkor az, hogy a sikkasztó bróker a titkosszolgálatok elől Bécsbe menekült - pont. Innen szerez tudomást aztán a nyugati befektető arról, hogy jöjjön-e Magyarországra, vagy ne jöjjön. Mert mit tapasztal? Hogy az önök politikai államtitkára, aki a titkosszolgálatokat felügyeli, úgy nyilatkozik, hogy: kérem, figyeljük a brókereket, nyomozunk a bankokban, tehát Magyarországon nincs banktitok, a brókerek ellen a magyar titkosszolgálat nyomoz - „ide nem jövök, ide nem fektetek be pénzt, innen elviszem a pénzt, mert Magyarországban megrendült a bizalom.”
A harmadik mondat is hozzájön még ehhez, hogy ezeknek a bankoknak a vezetői ma kormánypozícióban vannak. És ahol aztán ezt az egész összeget tisztára mosták, ott pedig Medgyessy Péter volt ebben az időszakban a bank elnöke. Innentől kezdve nincs az a befektető, aki úgy dönt ez után a híradás után, hogy Magyarországra fog jönni, és az önök által vezetett országot fogja támogatni, akár az európai csatlakozás előtt, akár utána. Ez a nagy baj! Nem az a baj, hogy egy bróker elsikkasztott ennyi vagy annyi pénzt - az vagy meglesz, vagy nem lesz meg.
Az a baj, hogy az önök ténykedése az egész ügyben az országot már lejáratta, a befektetőket már elijesztette, és tartósan távol tartja az országtól. És ez nem hiba, ez már bűn! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit