FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést a pár másodperces késésért, de éppen egy szakmai konzultációt folytattam főtitkár úrral.
Érdeklődve figyeltem Csiha Judit képviselőtársam beszámolóját a gondolatairól, és gondolom, mondhatjuk nyugodtan, az MSZP frakciójának is a gondolatairól.
Egyetlen rövid megjegyzés: ha jól értettem képviselőtársamat, ki szeretnék terjeszteni a vizsgálat tartalmát vagy a kérdések csoportját. (Dr. Csiha Judit bólint.) Ebben volt némi zavar egyelőre az ismeretanyagomban, mert valamiért úgy emlékeztem, hogy a bizottságok nevéhez és a vizsgálóbizottság feladatához nem lehet módosító indítványt benyújtani, csak az ezt követő fejezetekhez lehet, tehát időtartamára, összetételére és egyebekre. Természetesen állunk elébe, és meglátjuk, hogy ezt milyen jogtechnikai formában fogja a kormánypárt elvégezni.
Az alapprobléma azonban alapprobléma marad. A történet kedvéért nyilván érdemes visszatekinteni az első vizsgálóbizottság felállításának a szükségességére, amelyet a nyár eleji történések indokoltak. Akkor még úgy tudta az ellenzék, hogy elégséges egy műanyagipari cég, a Pannonplast részvényfelvásárlásainak a körülményeit és az azt körbeövező pénzügyi tranzakciókat megvizsgálni.
Aztán jött egy parlamenti szünet, de a történésekben nem történt szünet, sőt felgyorsultak az események. Azt hiszem, hogy nemcsak a parlamenti képviselők, hanem a közvélemény számára is egy egyre tisztább kép kezdett kirajzolódni, mégpedig az az egyszerű logika, hogy rendben van, hogy már a mai nap úgy tudjuk - mindent feltételes módban mondok természetesen, hiszen vizsgálat tárgya alatt van, a rendőrség vizsgálódik, de a megerősített hírek és a bizonyosság is közel áll ahhoz -, hogy állami pénzek igenis szerepet játszottak a tranzakcióban, nevesítsük így. Hogy ezt most Pannonplast-felvásárlás, hogy ez most pénzlenyúlás, hogy Kulcsár Attila, majd mindent a maga idejében, de tény, hogy állami pénzek szerepet játszottak a tranzakcióban. Tehát az állami pénzeket egyszer elvették, láthatjuk, hogy valakiknek még ezenkívül, magánszemélyeknek is, magáncégeknek is a pénzét elvették. De ez általában nem elég természetesen, az az izgalmas, hogy az elvett pénzt milyen módon legalizálják.
A nyár eleji történések, június: ekkor még csak azt tudjuk, azt véljük tudni, hogy a pénzt bizony várhatóan, vélelmezhetően bűncselekmény árán, illegális körülmények között vette el valaki, irányította más felé. (Keller László közbeszól.) Ezek után az volt a nagy kérdés, a nyár kérdése, és a nyár döntő többségében erre választ adott, hogy vajon ezt Magyarországon merte-e valaki kifizetni. Mert az egyszerűsített néven csak off-shore cégcsapat, amely e tranzakció mögött áll… - még azt is feltételezhettük volna, hogy ez általunk nem ismert, soha nem látott és talán sokak által nem is ismert országokban fog majd egyszer készpénz formájában valakiknek a számláján megjelenni, és tényleg roppant nehéz lesz megtalálni az összefüggéseket és a célszemélyeket, akikhez eljutott a pénz.
De a történet nem ezzel a szomorú verzióval folytatódott, hanem ennél egy még szomorúbbal. A pénz jelenlegi ismereteink alatt álló utaztatása után visszatér Magyarországra, és a sok-sok, közel 40 kereskedelmi bank közül valamiért éppen egyet találnak meg; egyet, Inter-Európa Banknak hívják, amely valamiért bevállalja azt, hogy igen, beszéljük meg, hogy is lehet ezt a már illegális körülmények között eltulajdonított pénzt hosszú-hosszú utaztatás után visszafordítani Magyarországra, és itt kifizetni.
(18.10)
Mert azért azt senki se gondolja komolyan, hogy a banktörvény értelmében egy kereskedelmi bank szabálytalanul, minden kockázat nélkül bevállalhat olyant, hogy külföldről egy cégtől milliárdos összegek direkt formában beutaztatásra kerülnek, hiszen ők is tudják, hogy bank csak banktól fogadhat el átutalást. Majd ezek után a kifizetés - mint sokak által ismert - készpénz formájában történik a már említett bankban. Véleményem szerint nem is lényeges az a vita, hogy Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök mikor s hogyan mondott le. Nagyon szívesen látnánk például, hogy meddig vette fel a fizetését - ha már az apró adatokat szeretnénk nézni -, mert ez elég fontos adat lesz ahhoz, hogy meddig tartották őt igazgatónak, hogy valóban 2002 áprilisában távozott-e jogilag vagy hamarabb. De, mondom, ez nem is annyira lényeges.
Viszont tény az, hogy valakik bevállalják, hogy ezt a pénzt Magyarországon majd ki lehet fizetni. Remélem, senki se gondolja komolyan, hogy egy készpénzkifizetés megtörténhet úgy, hogy a pénztárosnő kap egy telefont, és az illetékesek jelzik, hogy holnap százmillió forintot fel szeretnének venni, majd az illető bemegy, és ott van a százmillió forint. Ez az abszurd feltételezés csak az ügyet eltussolóknak foroghat a fejében, egy kívülálló ilyet nem gondol. Ha bárki magánszemélynek volt már lehetősége lakásvásárlásra és bement a számlavezető bankjához, s kért 10 millió forintot a sajátjából, mert ki szeretné fizetni a lakás értékét, akkor megdöbbenve vették a kérést a bank alkalmazottjai, és azt mondták neki, ne haragudjon, miért nem tetszett előre jelezni. Tízmillió forintot? Tessék várni, mert van egy szabály, amely rögzíti, hogy mekkora lehet a bankban a készpénzállomány; s ha a készpénzállomány esetlegesen nem elég, milyen intézkedéseket kell tenni nap közben. Ha nagyobb előre bejelentett készpénzforgalomról van szó, akkor milyen biztonsági intézkedés szükséges, melyik security-vállalatot kell megkérdezni ahhoz, hogy ezt a nagy összegű készpénzt a meghatározott, gyűjtő készpénzzel rendelkező másik banktól elhozza és letárolja. És ott izgulnak, hogy amíg ezt a nagy összeget ott tárolják, nehogy valaki netán bankrablással elvigye a nagy összegű készpénzt.
Tehát remélem, nem gondolják komolyan, hogy a pénztárosnő egyedül intézi, hogy százmillió forintot - nevesítsük így - készpénzben ma kifizet. Ilyenről szó sem lehet. Ha egy személyzet ilyenről információt kap, akkor azonnal értesíteni kell a biztonsági igazgatóságot, igazgatót, a legfelsőbb vezetőt, a készpénzforgalomért felelős vezetőt és - a pénz nagyságrendjétől függően - a legfelsőbb csúcsvezetőket, mert - mint mondtam - ez nem egyszerű tranzakció, nem olyan, mint amikor a bankkártyámról felveszek tízezer forintot, mert készpénz kell. Ez azért ennél egy kicsit bonyolultabb ügy, még a bankoknak is.
Úgy néz ki, hogy ezt a nagyon bonyolult eljárást valamiért pont az Inter-Európa Bank vállalja, s érdekes módon ezek után a bank volt vezetője - aki jelenleg a Magyar Köztársaság miniszterelnöke - azon kezd el gondolkodni, a legegyszerűbb talán az lenne, ha annak a független államigazgatási szervnek, amelyik felügyeli a teljes magyar bankrendszert, a tőzsdét és az értékpapír-forgalmat, amely jelzést ad, és vélelmezhetően további információkkal rendelkezik, a vezetőjét eltávolítanánk. Nem tudom, melyik a nagyobb kockázat a jelenlegi ügyben az esetleges ismeretségeknek vagy érintettségeknek.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség indítványát a Magyar Demokrata Fórum támogatja. Támogatja az abban fölvetett kérdéseket, mert egy súlyos bűncselekményről van szó, amely ma még tisztázatlan. De engem mint pénzügyi bizottsági tagot történetesen jobban érdekel, hogy egy állami közpénzek felhasználásával induló tranzakciósorozat végén a kifizetések még egy másik érintettséget mutatnak a köztársaság kormányában: jelenlegi információink szerint Medgyessy Péter volt akkor annak a banknak az elnöke, ahol a kifizetések megtörténtek.
A Magyar Köztársaság hitele-hitelessége és az alkotmányhoz, a kialakult törvényi rendhez való ragaszkodás kérdése merül fel, s az a kérdés, hogy az a személy, aki ma magát miniszterelnöknek nevezi, vajon betartotta-e akkor is a törvényeket. S mindazok az érintettek, akik ma ismertek, vagy az ügy eljárása alapján vélelmezhetően felszínre kerülnek, milyen felelős beosztásokat töltenek be, hogyan gondolkodnak ők köztársaságról - amelyet sokat hallottunk - és annak a rendjéről? Ez a vizsgálóbizottság választ adhat ezekre a kérdésekre is. A Magyar Demokrata Fórum éppen ezért támogatja ezt a határozati javaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit