IVANICS ISTVÁN

Full text search

IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már majdnem a gazdasági bizottságban érzem magam. Úgy gondolom, hogy kezdenek reális megközelítések is itt kibontakozni. Hiszen nem szeretném én itt a kis- és középvállalkozások támogatását Széchenyi-tervbe lebontani. (Az ülésteremből távozni készülő Kuncze Gábor felé fordulva:) Sajnálom, hogy Kuncze képviselő úr elmegy, mert szeretném megköszönni azt a megközelítését, hogy a Széchenyi-tervből vagy a kis- és középvállalkozásokkal az előző ciklusban való foglalkozásból azt emelte ki egyedül talán pozitív értéknek, hogy jó, ha foglalkozunk a kis- és középvállalkozásokkal.
Én úgy érzem, hogy ez minden esetben jó, tehát ez egy alapvető kérdés. Alapvető kérdés, hogy egy jó vállalkozási klímát teremtsünk, és ebben nekünk, törvényhozóknak nagyon komoly feladataink vannak. Nagyon komoly feladataink vannak a szervezettség kérdésében, tehát, hogy ez a szektor szervezett, hatékonyan működő gazdasági egység legyen. Ebben szintén nekünk, törvényhozóknak és a minisztériumnak is nagyon komoly feladatai vannak.
Szerettem volna Csillag István miniszter úrtól ilyen megközelítéseket hallani, hiszen jó gazdasági elemző hírében áll, hogy valójában az elmúlt 10-12 évben milyen utat is járt be a magyar gazdaságnak ez a szektora. Hiszen országunk jövője és jelene is függ attól, hogy hogyan támogatjuk, hogyan foglalkozunk ezzel a szektorral. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgy érzem, hogy megvolt a szándékunk eddig, hogy jól működjön. Azt szeretném, ha ezután is így történne.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit