KELETI GYÖRGY

Full text search

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY (MSZP): Elnézést kérek, nagyon sajnálom, hogy eljutottunk az ilyen gondolatokig, amikor hozzá nem értő emberek a Gripen vadászgép-beszerzési programmal kapcsolatosan mondanak nevetséges, bocsásson meg, hogy azt mondom, nevetséges, gyermeteg érveket.
Nem tudom, mi a szakterülete, de hogy az rendkívül messze áll a katonai kérdésektől (Dr. Kis Zoltán: Környezetvédelem!), az egészen biztos, és még messzebb áll a légierő kérdéseitől. Figyelmébe ajánlom, hogy Magyarországon megjelennek könyvek, amik például a légierő felhasználásának az utóbbi 10-15 évével foglalkoznak, sajnos voltak a világban háborúk. Szeretném azt is a figyelmébe ajánlani, hogy azt a vadászgépet, amit Orbán akkori miniszterelnök döntése alapján, és nem katonai véleménye alapján, hanem az ő egyéni döntése alapján megvásároltunk volna, illetve béreltünk volna, a svédek most akarják kivonni a rendszerből. Az sem egy hálás dolog, ha itt, ebben a Házban elkezdünk arról beszélni, hogy a katonai költségvetésből hány ágyat és hány iskolát lehetne még működtetni.
Ha vannak értékeink ebben az országban, márpedig vannak, akkor meg kell védenünk; képessé tenni magunkat a védelemre sajnos csak anyagi források biztosításával lehet. Nagyon szomorúnak tartom, amikor ebben az épületben vagy ebben a teremben megválasztott parlamenti képviselők ilyen módon közelítik meg a védelem kérdését. Nagyon örülök neki, hogy 310 milliárd forint a honvédelmi költségvetés, sajnos amikor én honvédelmi miniszter voltam, akkor 69 milliárd volt, tessenek összehasonlítani. Azt gondolom, hogy épp most van itt az ideje, hogy egy hatékony honvédelmet alakítsunk ki, ennek a költségvetési forrásai is előbb-utóbb megteremtődnek, és nem ajánlunk sokat a védelemre: 1,81 százalékot a GDP-ből évente. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Én azt gondolom, hogy ez egy tisztességes összeg.
Végezetül, itt annyian beszéltek arról, hogy Medgyessy miniszterelnök ma mondott valamit vagy nem. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Mondott egy lényeges kérdést - azonnal befejezem -, hogy 2005-ben gyógyítani fognak a Honvéd Kórházban. Amit az előző négy évben nem tettek meg, hogy azt a kórházat befejezték volna (Az elnök jelzi az idő leteltét.), ez a kormány befejezi.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit