FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Az ön minisztériuma a tavalyi év november 11-én a Gazdasági Közlönyben kihirdette, hogy a vizes alapú ammónium-nitrátok importvámpótlékát, az 5200 forint/tonna értéket eltörli, tehát nulla forint lesz innentől kezdve az importvámpótlék, és indoklásában úgy indokolja, hogy megállapítható, a jelenleg hatályos intézkedés ma már nem alkalmas a károkozás, illetve a károkkal való fenyegetés megakadályozására.
Ezek után két hónapon belül egy újabb intézkedés következik, amelyben az ön minisztériuma, ugyancsak e témakörben, az ammónium-nitrát importvámpótlékát felemeli soha nem látott mértékű, 11 600 forint/tonna értékre, és ugyanez a csapat ekkor már így vélekedik: a kialakult igen kritikus helyzet következtében az egyetlen hazai ammónium-nitrátot gyártó cég az ellehetetlenülés határára került, és ezért 1550 ember munkahelye vált bizonytalanná.
Azonban a helyzet a következő: ezen időszak alatt igen nagy mennyiségű műtrágya érkezett az országba, olyan mennyiségű, amely az elmúlt tizenegy hónap alatt nem érkezett, ebben az időszakban valaki pontosan tudta, hogy nulla vámpótlékkal extraprofitra lehet szert tenni, majd pedig valamilyen oknál fogva elérte ugyanennél a minisztériumnál, hogy azonnal, mielőtt felébred a többi importőr, visszaállítsák a vámpótlékot.
Ezért kérdezem miniszter urat: hogyan lehet, hogy érdekcsoportok ilyen direkt módon mozgassák a minisztériumot? Egyeztetett-e az FVM miniszterével a miniszter úr? És mi volt az FVM miniszterének véleménye az importvámpótlék eltörléséről, majd visszaállításáról? Valamint: nem csapta-e meg a pénz szaga a minisztériumi kollégákat akkor, amikor két hónapon belül 1,6 milliárd forint extraprofithoz juttatta az importőr cégeket?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit