LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a választ így nem tudom elfogadni, annak ellenére, hogy minden mondata nyilván a helyén van, de érdemes volna egyeztetni a válaszadás előtt. Hiszen a kormányzat kinevezte Nemcsók Jánost, aki kormánybiztosként Kerekegyházán a környezetvédelmi bizottság őszi ülésén bejelentette, hogy a kormányzat 7-8 milliárdos konkrét programot készített elő, amelynek értelmében 51 víztározó épül, készen vannak a tervek is, nyilván ismeri ezt az államtitkár úr. Abban bíztunk ott, ezen a kihelyezett bizottsági ülésen, hogy benne lesz a költségvetésben, és nem volt benne a költségvetésben, minden megszólalásunk ellenére.
Ezt követően Bács-Kiskun megyében a megyei közgyűlés elnökével, valamint a volt közgyűléselnökkel, a fideszes, MSZP-s képviselővel együtt egy levelet írtunk a miniszterelnök úrnak, és abban reménykedünk, hogy előbb-utóbb jó válasz születik erre a levélre. De ez a válasz nem született meg az ön előadásában (Az elnök jelzi az idő leteltét.), így nem tudom elfogadni ezt a választ.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit