DR. MEDGYESSY PÉTER

Full text search

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Elnök Asszony! Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a megjegyzéseket, észrevételeket. Hallgatva az ellenzék megjegyzéseit, kicsit többet vártam (Derültség a kormánypártok soraiban.), de ennyi is nagyon jó. (Tállai András: Nem te értékeled az ellenzéket!)
Tisztelt Képviselők! Tudniuk kell, hogy természetesen nem gondoljuk azt, hogy mindent úgy csináltunk, ahogyan önök szeretnék, még talán úgy sem, ahogyan mi szerettük volna. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Nyilvánvaló, képviselő úr, hogy az ellenzéki konstruktív javaslatok befogadása lehetett volna szélesebb is. Ehhez csupán annyit szeretnék hozzátenni: tanulunk belőle, szívesen vesszük a konstruktív javaslatokat, ami egyébként, mondjuk, nem teszi lehetetlenné a költségvetés teljesítését, tehát, ami nem megy messze túl azon a határon, amit az ország teherbíró képessége képes elviselni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Ami a képviselő úr megjegyzését illeti arra vonatkozóan, hogy az ígéreteket illik betartani: természetesen ezt én is így gondolom. 2006-ig sok időnk van arra, hogy minden ígéretünket beváltsuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)
A képviselő úr említette a Vásárhelyi-tervet. Szeretném tájékoztatni a tisztelt parlamentet, hogy a Vásárhelyi-terv programját az e heti kormányülésen áttekintjük, és el fogjuk fogadni azokat a javaslatokat, amik ahhoz kellenek, hogy meginduljon ennek a megvalósítása. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Sokat gondolkoztam azon, hogy mit válaszoljak Lendvai Ildikó képviselő asszonynak, frakcióvezetőnek (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiból.), merthogy vártam, hogy mondjon valamit, amihez kapcsolódni lehet. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Adj neki egy “fülest”!) Nos, azt tudom mondani, hogy vállaljuk azt, hogy az IFA teherautók környezetkímélő motorjához szükséges adókedvezményeket biztosítani fogjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Végül, hölgyeim és uraim (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Végül? – Az elnök csenget.), szívesen vállalom azt, hogy mindazt a konstruktív javaslatot (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.), amit az ellenzék tett a mostani vitában, meg fogjuk fontolni.
Köszönjük szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ennyi? – Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit