TÓTH ISTVÁN

Full text search

TÓTH ISTVÁN
TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Csak röviden szeretnék reagálni: Jauernik képviselőtársunk, ha szándékosan félre akar valamit magyarázni, akkor azt sikeresen megteheti bármikor, és ehhez nem kell rám vagy bárkinek a fölszólalására hivatkozni. Erről röviden csak ennyit. A felkészülésnél én is pontosan a döntésre, az önkormányzati döntésre gondoltam, hogy fölvállalja-e, költségvetési forrást, helyiséget tud-e biztosítani. Ezt nem április 29-én találja ki egy önkormányzat, és 30-án leadja a pályázatot. Bizonyára ön is éppen olyan jól tudja, hogy van egy önkormányzati törvény a költségvetés megszavazására, fölállítására, tehát ezek gyakorlatilag már túlhaladott dolgok. Ha valamelyik önkormányzat eldöntötte, hogy erre az évre elhatározza ezt a feladatot és kéri, igényli, akkor már eldöntötte, tehát most keresztbeverni nem szerencsés dolog.
Ezen kívül valóban, lopakodó közigazgatási reformra azért gondoltam, mert tisztelt baloldali képviselőtársaim, önök regionális önkormányzatról beszélnek, amikor ezt valahonnan a légből kapták egy lepkehálóval, ami nem mozgott sehol az előző években. Még egyszer utalnék arra, amit ön sikeresen félremagyarázott, hogy ez valóban kétharmados törvény lenne, a megyei önkormányzatok - idézőjelben - "megszüntetése". Itt beszélünk erről, és majd a sajtó azt fogja mondani, hogy bizonyára meg fognak szűnni, holott semmilyen koncepciót nem tudnak önök fölmutatni, csak azért mondanak bizonyos fogalmakat, hogy a sajtón keresztül szondáztassák a közvéleményt.
Köszönöm szépen, majd folytatom legközelebb.
(15.00)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit