DR. KÓRÓDI MÁRIA

Full text search

DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, ha egy mérési adatot mondhatok, ma a városi közlekedésben egy Trabant vagy egy Wartburg gépjármű mérgezési adatai megközelítik azt az adatot, amelyet száz korszerű gépkocsié jelent.
Éppen ezért magam is azt gondolom, hogy nagyon helyes és nagyon fontos rendelkezés született akkor, amikor még 2001-ben elrendelték, hogy 2005-ig meg kell szüntetni azt a veszélyeztetettséget, amelyet az ilyen gépjárművek szennyezése jelent a városi környezetben élőknek, hiszen, ahogy ön is mondta, nagyon sok megbetegedés következik ebből.
Az utóbbi időben megjelent néhány híradás, amelyben úgy próbálták megjeleníteni a Környezetvédelmi Minisztériumot, mintha csak ezt az egy szempontot venné figyelembe, és nem venné figyelembe azt, hogy igen, ma Magyarországon nagyon sok olyan ember él, aki nem képes a saját anyagi eszközeivel ebből a nehéz helyzetből kikerülni, lecserélni a korszerűtlen, kétütemű járművét egy korszerűbb, jobb járműre.
Éppen ezért a Környezetvédelmi Minisztérium kétféle módon is segítséget nyújt az érintetteknek. Ma tudomásunk szerint, legalábbis a nyilvántartások szerint összesen 1500 Hycomat típusú Trabant gépkocsi van, ezekhez a katalizátorok felszerelését a minisztérium - a környezetvédelmi célalap támogatási rendszerében - át tudja vállalni.
A többi esetben pedig, ugyanebből a támogatási formából egyrészt tudjuk támogatni - és fel is vettük már a kapcsolatot a katalizátorkészítőkkel és -forgalmazókkal -, hogy olyan eljárások alakuljanak ki, hogy a katalizátorok ára ne emelkedjen indokolatlanul magasra. Harmadsorban pedig tudunk adni új gépkocsi beszerzésénél kamattámogatást, hogy ha valakinek az anyagi ereje megengedi, ezt a korszerűtlen gépjárművét le tudja cserélni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit