DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A húsz percre nem lesz szükség, ettől rövidebben lehet ismertetni a javaslat lényegét. (Zaj. - Az elnök csenget.)
A kormány a főváros közlekedésének jelentős javulását eredményező nagyberuházás, a Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti budapesti 4-es metróvonal első, Kelenföldi pályaudvar-Keleti pályaudvar közötti szakaszának megépítéséhez nyújtandó állami támogatás jóváhagyásához kéri az Országgyűlés támogatását.
A kormány a metróvonal egy rövidebb, Kelenföldi pályaudvar-Kálvin tér szakaszáról már 1992-ben döntést hozott a világkiállítási előkészületek keretében. A szükséges költségvetési források hiánya miatt a beruházás korábban nem valósulhatott meg. 2002 végén ismét lehetőség nyílt a beruházási tárgyalások megkezdésére. Az állam és a főváros képviselői az egyeztetési folyamat során nemcsak a finanszírozásra vonatkozóan, hanem az épülő metró hosszára vonatkozóan is több alternatívát vizsgáltak. Végül a kormány határozatában a 4-es metró Kelenföldi pályaudvar-Keleti pályaudvar közötti szakaszának támogatásáról hozott döntést, és ehhez kéri a parlament támogatását.
Mivel megvalósíthatósági tanulmány csak erre a szakaszra készült, ezért gazdaságilag jelenleg csak ezen szakasz támogatása indokolt. Ettől függetlenül a kormány a megfelelő hatástanulmányok elkészülte után érdemben megvizsgálja a további lehetőségeket is. Figyelembe véve az állam és a főváros teherviselő képességét, a költségek megosztásának tekintetében a felek úgy állapodtak meg, hogy a 194,9 milliárd forint összegű beruházás költségeinek 70 százalékát az állam, 30 százalékát a főváros viseli. A főváros finanszírozási hányadába az állam beszámítja a felszíni munkálatok költségeinek 50 százalékát, azaz 17,5 milliárd forintot. Ezzel a korrekcióval az állam nettó 153,9 milliárd forintot vállal a kiadásokból, a főváros pedig nettó 40,9 milliárd forintot. Az állami hozzájárulás összege a következő években a Belügyminisztérium költségvetési fejezetében kerül elkülönítésre.
Tisztelt Országgyűlés! A 4-es metró megépítésével a főváros közlekedési gondjai jelentősen enyhülnek. A gyors és kényelmes utazási lehetőség a külvárosi lakosság egy jókora hányadát fogja visszacsábítani a tömegközlekedésbe, és ezáltal a felszíni közlekedési lehetőségek is javulnak majd. A 4-es metró megépítésének állami támogatásáról szóló törvény azonban nemcsak a beruházás finanszírozásáról szól, hanem megteremti a hosszú távú állami kötelezettségvállalás jogi hátterét is. Kérem önöket, hogy az elhangzottakat figyelembe véve támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit