GULYÁS JÓZSEF

Full text search

GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ingatlan-nyilvántartás területén tapasztalható anomáliák naponta teszik próbára állampolgáraink türelmét szerte az országban. A naprakésznek nevezhető szinttől igencsak elmaradó nyilvántartás, a lassú, nehézkes ügyintézés persze nemcsak az ügyeiket intéző állampolgároknak okoz gondot, hanem az önkormányzatoknak is, a gazdasági élet szereplőinek, és ezen keresztül persze a nemzetgazdaságnak is. A feladat persze hatalmas. Csak Budapesten 930 ezer ingatlan adatait tartják nyilván, ugyanakkor az ügyhátralék mintegy 150 ezerre tehető. Tudható, hogy az elmaradás felszámolása céljából vidékről rendelnek fel munkatársakat, azonban ennek az a következménye, hogy a nyilvántartásba-vételi folyamat már a fővároson kívül is nehézkes és kezd kritikussá válni.
Ráadásul nyilvánvaló, hogy a lakásmaffia műszóval jellemzett jogellenes tevékenység alól csak a közhiteles nyilvántartás húzhatja ki a talajt, vagyis ha a regisztráció naprakész lesz. Arra pedig nyilván nem is kell külön felhívni a figyelmet, hogy uniós csatlakozásunk küszöbén az üzleti élet sem működhet naprakész nyilvántartás nélkül, vagyis a jelenlegi feltételek között.
Az eredeti menetrend szerint a kormánynak márciusban kellett volna dönteni az ingatlan-nyilvántartás hatékonyságát növelő lehetséges intézkedésekről. Tudtommal azonban az igazságügyi és a földművelésügyi tárca nem tudott ebben a kérdésben egymással megegyezni. Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni a miniszter úrnak:
Mikorra és milyen módon tudják helyrehozni és működőképessé tenni az ingatlan-nyilvántartási rendszert? Rendelkeznek-e ehhez a megfelelő eszközökkel?
Várom a tisztelt miniszter úr válaszát.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit