DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bőhm képviselő úr okfejtéséhez szeretnék szólni, előrebocsátva, hogy tartalmilag sok mindenben egyetértünk és azt hiszem, a kiindulópontunk is egyforma, mind a ketten szükségesnek tartjuk, hogy ez a metróvonal megépüljön.
Én nem megyek vissza a Legfelsőbb Bíróság döntése előtti szituációra, az itt lévők ezt kiválóan ismerik. Arra azonban szeretném felhívni a figyelmet - ismétlem, elfogadva képviselő úr okfejtéséből sok mindent -, hogy ne feledkezzünk meg az általános és a különös viszonyáról. Ha a 4-es metró és annak a megvalósítását támogató parlamenti határozatokat igényli, összhangban a Legfelsőbb Bíróság ön által is idézett döntésével, akkor abban tökéletesen egyetértünk. De hogy a polgári törvénykönyvet és az államháztartási törvényt generálisan módosítsuk egy egyedi - megengedem: nagy fontosságú és igen jelentős - ügy miatt, az ellen elvi kifogásaink vannak.
A Kosztolányi képviselő úrral benyújtott javaslatunknak sem az a célja, hogy ezekre ne kerüljön sor. Vitassuk meg. De hogy egy konkrét ügy miatt, hogy úgy mondjam kányavágtában behozni a Ház elé az egész közforgalmú közlekedés privatizációját, mintegy mellékesen - direkt kerülöm, bár elfogadom a “saláta” törvényfogalom körére tett okfejtést is -, melléktermékként, azt nem tartom jónak, nem tartom követendő törvényhozói magatartásnak. Úgy gondolom, hogy erről van szó.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit