DR. VOJNIK MÁRIA

Full text search

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Képviselőtársaim, bocsássanak meg a profán asszociációért, de A tizedes meg a többiek című film jelent meg a szemeim előtt, amikor a főhős bemegy a szobába, leteszi a befőttes üveget, és azt mondja, hogy az oroszok már a spájzban vannak. Képviselő úr meg azt mondta az előbb, hogy a tőkés potenciállal rendelkező gyógyszer- és műszergyártók meg Magyarországon vannak. Azt gondolom, ezzel a ténnyel szembe kell nézni. Ilyenek például a művese-szolgáltatók, és úgy gondolom, nagyon helytelen lenne, ha őket a piacról kiűznénk. Nagyon nem szeretném, ha a képviselő úr bármilyen eszmefuttatás alapján nem ismerné el, hogy bár valóban az első művese-szolgáltató egy konkrét cég volt - amelyiket semmiképpen nem kellene megnevezni a parlamentben -, de hála istennek ma már a versenytársai is megjelentek a szolgáltatási piacon, és ennek a versenynek az eredményeként a meredeken emelkedő költségek közben szerencsére szelídültek.
És az is nagyon helytelen lenne, ha azért, mert néhány egészségügyi szolgáltatónál a terápiás protokolloktól eltérően jelenleg is a promóció irányítja a gyógyszerválasztást, és nem a terápiás protokoll, a gyógyszert dobnánk ki; mert nem a gyógyszert kell kidobni, hanem a szabályozást kell világossá tenni. Ezért tehát minden olyan javaslat, amelyik ebbe az irányba mutat, megfontolandó, és éppen ezért védhető a mienk is, hiszen egy szabályozott és garanciákkal bőségesen megtűzdelt törvényjavaslatot tártunk önök elé. Köszönöm.
(18.30)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit