KISS ATTILA

Full text search

KISS ATTILA
KISS ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A vitában előttem már jó néhányan elmondták az egyeztetésekkel kapcsolatos érveket, ezt csak erősíteni tudom. Nem ismétlem, csak erősítem, hogy az egyeztetések módja talán nem volt teljesen, maradéktalanul helyes.
A Tóbiás képviselő úr által mondott, magunkra, képviselőkre is vonatkozó mondatok bizonyára igazak, és valószínűnek tartom, hogy mi sem jártunk el mindig mindenben nagyon helyesen akár e törvénytervezet vitájánál, illetve előkészítésénél sem, bár azért azt tegyük hozzá, saját érdekünk, hogy az egyes választókerületek civil szervezetei ebben az esetben hogyan jutottak hozzá ezekhez az információkhoz, vagy hogyan sem. Saját érdekünk, hogy ezt megtegyük, ha máshogy ők nem jutottak hozzá.
Egy kérdésem is lenne a miniszter asszonyhoz: a jelenlegi állás szerint melyik tárcához, illetve kihez fog tartozni? Az előterjesztés, a törvénytervezet jegyzője Kiss Péter miniszter úr, viszont önt látjuk bent. Nagyon örülünk természetesen, hogy ön van benn. Végül is: melyik minisztériumhoz, melyik tárcához fog tartozni ez az anyag, illetve egész pontosan ez a vélhetően nagy pénzösszeg, amelynek az odaítéléséről majd a következő években a kormány, illetve a tanácsok és a kollégiumok döntenek?
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit