PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! A miniszteri expozéhoz szeretnék egy pillanatig visszalépni abban a kérdésben, hogy a miniszter asszonyt félretájékoztatták egy nagyon fontos kérdésben. A 2002. júliusi konferenciát nem az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága szervezte. Valójában a mi fejlécünkkel és a mi papírunkkal ment ki, de magának a bizottságnak semmi köze nem volt ahhoz a konferenciához. Maguk a bizottság tagjai sem kaptak, attól függetlenül, hogy ellenzéki vagy kormánypárti képviselők. Volt olyan kormánypárti képviselő is, aki ezt nehezményezte, a bizottságon belül ezt a kérdést már megvitattuk. Tehát önt félretájékoztatták ebben a kérdésben.
A másik észrevételem technikai jellegű. Nem értem, hogy a mai parlamenti vitában először miért nem az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága mondta el az álláspontját és a véleményét, hiszen első helyen kijelölt bizottság voltunk. Úgy gondolom, technikai hiba történt, hiszen mi vagyunk az a bizottság, amely a társadalmi szervezetekkel foglalkozik. A parlamenti hagyományok, a parlamenti házszabály és mindenféle egyéb eljárás alapján ez mindig így szokott történni. Úgy gondolom, itt valaki hibát követett el. Ezt szerettem volna jelezni.
(11.50)
A harmadik észrevételem pedig az, tisztelt képviselőtársaim, hogy rendszerváltó törvényt tárgyal most az Országgyűlés; a rendszerváltozás és a rendszerváltás folyamatába illeszkedik be ez a törvény, amit most tárgyalunk. Nem jogharmonizációs törvény, nem EU-szabályok miatt kell tárgyalnunk; egy olyan törvényről van szó, ami a közéletet és a civil társadalmi életet jelentősen fogja befolyásolni.
Még egy rövid észrevétel Halász János képviselőtársam előbbi felszólalásához. Én magam is nyújtottam be egy olyan módosító javaslatot, ami arról szól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a 0,5 százalékot mindenféleképpen kapja meg a nemzeti civil alap. Tehát ezt a módosító javaslatot én magam is benyújtottam (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), és remélem, a bizottság majd meg tudja tárgyalni.
Köszönöm a szót.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit