PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Tóbiás József képviselőtársam hozzászólásához szeretnék néhány gondolatot mondani. Ahogy a vezérszónoklatban is elmondtam: a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényt a rendszerváltó törvények sorába illeszkedőnek tartja, tehát ez az a pont, amiben, úgy látom, teljes mértékben egyetértünk. Ezért kértük, javasoltuk, hogy miután általában a rendszerváltó törvények során mindig négypárti konszenzust próbáltunk meg kialakítani, most is tegyük ezt meg.
Amit szeretnék mondani, az egyeztetés kérdése. Halász János már jó néhány érvemet elmondta, és nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni. De az biztos, hogy nem szerencsés dolog, ha egy utolsó előtti változat előtt a kancelláriaminiszter olyan civil szervezetekkel találkozik, és ezek után módosul a törvény, mint ahogy most ez történt. Bár nincs a teremben, akiről szó van, ezek után nehezen tud reagálni erre a kérdésre, de újságcikkekben egyértelműen megjelent, hogy ez a találkozó megtörtént.
A másik dolog az egyeztetések kérdésében, hogy 150-200 civil szervezet vett részt hónapokon keresztül ennek a törvénynek a nulladik, a mínusz egyedik vagy az első kidolgozásában. Aki akart az országgyűlési képviselők közül, fel tudott iratkozni erre az internetes listára, és interneten keresztül kapta folyamatosan az információkat. Én magam is így tettem, és azt nem mondom, hogy naponta, de kétnaponta jöttek az információk, hogy mi történt a tárgyalások során, hogy áll a törvény, mit szeretne ez a több tucat civil szervezet. Ezért gondolom azt, hogy meglepetésként érte ezen civil szervezeteket, akik tényleg időt, fáradságot belefektetve dolgoztak a közügyért, hogy a végén nem az került a tisztelt Ház elé, amiről ők hónapokon keresztül beszéltek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit