TIRTS TAMÁS

Full text search

TIRTS TAMÁS
TIRTS TAMÁS, a társadalmi szervezetek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Először is hadd gratuláljak, hogy az első expozéja ebben a kétségtelenül fontos kérdésben történt, hiszen ahogy itt az előttem szóló képviselőtársam is elmondta, a társadalmi szervezetek bizottságában nekünk mindennap azért dobog a szívünk, hogy valamivel jobb legyen, és az, hogy ön egy ilyen expozéval tudja kezdeni a miniszteri pályafutását, ez számunkra mindenképpen ígéretes.
Ugyanakkor, miután én kisebbségi véleményt adok elő, természetesen el kell mondanom, hogy nagyon szoros szavazás született, ahogy az előbb is elhangzott: 6 igen, 4 nem, 1 tartózkodás, és ez is mutatja, hogy milyen alaposan megvitattuk az előterjesztést.
A kisebbségi véleményben a T/3946. számú nemzeti civil alapprogramról szóló törvénnyel kapcsolatban először is el kell mondanom, hogy szerintünk, akik kisebbségi véleményben végül is úgy ítéltük meg, hogy most nem időszerű a törvény általános vitája, előhoztuk, hogy legalábbis mi, ellenzéki képviselők úgy éreztük, nem volt megfelelő idő és nem volt megfelelő az előkészítés.
Az előkészítés kapcsán a miniszter asszony is elmondta, hogy különböző köröket futottak, illetve elhangzott ez a nyitott törvényalkotásra való törekvés, ami nagyon értékelhető és díjazható, ugyanakkor az előterjesztő nevében ott levő tisztviselő is jelezte, hogy körülbelül 250-300 civil szervezettel tudtak érdemben egyeztetni. A mi megítélésünk szerint ez az ott elhangzott 47 ezres, vagy ahogy ma a miniszter asszony jelezte, 60 ezres számhoz képest nagyon kevés. Tehát itt volt egy komoly hiányérzetünk. Valamint arra a kérdésünkre, amit a bizottsági ülésen megfogalmaztunk, hogy milyen módon fogják a jövőben elérni, most nem akarom mondani, hogy a több mint 50 ezer civil szervezetet, de legalábbis a civil szerveztek nagy részét, szintén nem volt megnyugtató az a válasz, hogy gyakorlatilag vagy megpróbálják levélben, vagy nem. A mi megítélésünk szerint, miután a KSH és más hivatalos intézmények hivatalosan is levél útján meg tudják keresni a civil szervezeteket, akár ebben a témában, akár pályázati kérdésekben ezt meg lehet tenni.
A második legfontosabb problémánk, hogy másként indult ez a törvénytervezet, mint ahogy most ide megérkezett a Házhoz. Más volt Kiss Elemér, a bukott kancelláriaminiszter idejében, más az éppen regnáló kancelláriaminiszter, Kiss Péter idejében, és nagyon üdvözöljük, hogy egy új tárca alakult. Az esélyegyenlőséget, ahogy mondom, mi fontosnak tartjuk, és a miniszter asszony személye ebben a pillanatban garanciának látszik, hogy itt tényleg az esélyteremtésről lesz szó.
De rögtön hozzáteszem, és a bizottság ülésén is elhangzott, hogy az egész kérdéskörnek az európai uniós kívánalmak szerint való kezelése elsőrangú feladat. Ezt azért is szeretném aláhúzni - itt többen hozsannát zengedeztek, és majdnem úgy éreztem, hogy szoboralkotás kezdődik -, mert az európai uniós követelményeknek, miután mi komolyan vesszük, hogy az Európai Unió tagjai leszünk, ott vagyunk a küszöbén, az európai uniós követelményeknek ebben a kérdésben is, tisztelt Ház, meg kell felelni, vagyis igenis nagyon fontos, hogy a rendszerváltás óta eljutottunk idáig, de most már nem ez a kérdés, hanem az európai uniós tagországok fizetési, vagy ha tetszik, támogatási szintjét kell elérnünk, és amikor ebben a kérdésben Halász János képviselőtársam is a bizottsági ülésen érdeklődött, nem tudtunk megnyugtató választ kapni.
Ilyen értelemben tehát a mi nemleges szavazatunk azt is mutatja, hogy amíg nem látjuk, hogy a finanszírozási kérdés, amit egyébként a törvénytervezet jól kezel, megítélésem szerint - bár ki fogok futni az időből, nem jutok el odáig, mert ez nálam a 9. pont - nem rossz, és nyilván a vitában lesz módom még elmondani. Ugyanakkor szintén elhangzott, hogy a tegnapi nap került kiosztásra a kormányzat civil stratégiája, amire a miniszter asszony utalt az expozéjában. Én annak örülök, hogy legalább tegnap megkaptuk, és mint ellenzéki képviselő ma éjszaka és az óvodába menet el tudtam olvasni, és ilyen értelemben a felkészülésembe be tudtam építeni, és nagyon örülök, hogy a miniszter asszony is érintette ezt. De a civil stratégiának való időbeni megjelenése - ahogy elmondtuk a bizottságban - és együttes tárgyalása lett volna jó.
Végezetül utoljára (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szeretném aláhúzni - és be is fejezve -, a civil kontrollt igényli a kormány, én ennek nagyon örülök. Egy olyan téma van, amiben ezt a civil kontrollt nem tudja törvényesen gyakorolni, amivel most a napokban sokat foglalkoztam. Ma a tévéelnök-választás kapcsán (Az elnök ismét csenget.) ki fog derülni, hogy ez az igény tényleg komolyan működik-e: a civil kurátorok helyzete a magyar közmédiumokban. Azt gondolom, ha tényleg igényli, akkor én csak arra kérem, hogy minden területen igényelje ezt a civil kontrollt (Az elnök ismét csenget.), ott is, ahol esetleg kényelmetlen.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban és dr. Lévai Katalin részéről.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit