MOLNÁR LÁSZLÓ

Full text search

MOLNÁR LÁSZLÓ
MOLNÁR LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A költségvetési és pénzügyi bizottság május 14-ei ülésén megtárgyalta az előterjesztést, 15 igenlő és 12 tartózkodó szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.
A vitában elhangzott, hogy gyakorlatilag egy lényegi törvényt, az államháztartásról szólót, illetve a Kincstár és az ahhoz kapcsolódó végrehajtási rendeletet módosítja, valamint a társadalombiztosítás, illetve a magánnyugdíjra vonatkozó részekben, tehát az új szervezet összevonásából eredően az elnevezést módosítja.
Mint tudjuk, a 2001-2002-es zárszámadásról szóló törvény, illetve a 2003. évről szóló költségvetési törvény 117. §-a foglalkozik azzal, hogy 2003. július 1-jével a két intézményt össze kell vonni. Ennek megfelelően készült az előterjesztés, és én azt gondolom, hogy mind szervezetileg, mind személyileg, mind a munkáltatók, illetve a munkavállalók érdekeit szolgálja, figyelembe veszi mindazokat a szabályokat, amit ilyen esetben szükséges.
Fontosnak tartottuk megemlíteni azt, hogy mind a helyettes kincstárvezető, elnökhelyettes személyét, mind a megyei vezetők személyét illetően pontosan legyen kidolgozva a szakképzettségre, a szakmaiságra vonatkozó kritérium, illetve pályáztatást szeretnénk szervezetileg, ha tehát most egy megbízást követően a későbbiek folyamán pályáztatás történne. A kiválasztásra vonatkozóan nyilván más szabályok nem kerülnek szóba.
Itt annyit szeretnék még megemlíteni, hogy a kormányprogramban megfogalmazott racionalitást, az egyszerűbb, hatékonyabb és olcsóbb államigazgatás pénzügyi elszámoló rendszerét fontosnak tartjuk.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit