JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az előttem szólók által elmondottakból, úgy gondolom, egyértelműen következik, hogy a szocialista frakció nevében én is azt tudom mondani, hogy a frakció az országgyűlési határozati javaslat elfogadását támogatja, már csak azért is, mert aktívan részt vettünk e határozati javaslat kidolgozásában.
(22.00)
Azt tartom nagyon fontosnak, hogy a kormány is teljes mértékben egyetért e határozati javaslat elfogadásával. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb feladat itt a kormányra hárul, de azt gondolom, hogy ennek a határozati javaslatnak az elfogadása, és az ezt követő munka jó példája lehet annak, hogy ebben a parlamentben, a Magyar Köztársaság Országgyűlésében a négy parlamenti párt tud eredményesen, hatékonyan együtt dolgozni, és azokban a kérdésekben, amelyekről itt képviselőtársaim az előzőekben szóltak, tudunk előrelépni. Valamennyi fölvetett kérdés olyan, amely jelentős, nem egyszerű kérdés, ugyanakkor nem tűr halasztást, hogy ezekben az ügyekben előrelépjünk.
Tehát a szocialista frakció a határozati javaslat elfogadását támogatja. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.