TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Elismerem az államtitkár úr szavait, hiszen beismerte, hogy nem tud a kérdésre válaszolni. A kérdésem teljesen házszabályszerű, az azonnali kérdésnél csak a címet kell megadni. Én szándékosan kíváncsi voltam arra, hogy a Pénzügyminisztérium tájékozódik-e arról, esetleg az újságokon keresztül, amit megírtak a napilapok, hogy mi történik az adóhivatalban. Mert az, hogy feltételezi az államtitkár úr, hogy én a régi államtitkári mivoltomból szerzem az információkat; akkor most önnek a kérdés után átadom a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát, amely teljesen nyilvános, és javasolom, hogy az indokolásrészt tanulmányozza át, én azokból idéztem.
(16.30)
Úgy vélem, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartani, különösen olyan szervezetnek, az adóhivatalnak, amely maga is a törvényeket kéri számon az állampolgárokon; úgy vélem, hogy éppen nekik kellene példát mutatni ebben a kérdésben. Tudomásul kell venni, hogy az APEH-nek is be kell tartani a törvényeket, akkor is, ha szocialista kormány van hatalmon; és tisztelettel kérem az államtitkár urat, hogy ne reagáljon a második egy percében, hanem írásban legyen szíves nekem közölni a választ, és így akkor elfogadom.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.