RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Full text search

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A kampányt végigvitatkoztam Hiller Istvánnal, úgyhogy egészen konkrétan tudom, hogy a kollégiumok kapcsán az MSZP programjában tízezer új kollégiumi férőhely szerepelt, és nem vállalkozói alapon. Nyilvánvaló, hogy a vállalkozói alapon épült kollégiumi férőhelyek magasabb költségekkel fognak járni, mintha ezt az állam építette volna. És azt hiszem, hogy az a legérdekesebb, hogy garantáljuk ezeknek a vállalkozóknak a nyereségét, hiszen megéri majd kollégiumban lakni a diákoknak, akkor kapnak majd lakhatási támogatást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy ha a lakhatási támogatást növeljük, és ez az albérletbe járóknak is érvényesíthető, akkor ebben az esetben ugyanez a helyzet előállítható, tehát nem lépünk különösen sokat előre, ha azt mondjuk, hogy vállalkozói alapon épüljenek kollégiumok, és garantáljuk számukra a nyereséget.
A költségtérítéses képzéssel kapcsolatban pedig hadd hívjam fel Magda Sándor figyelmét arra, hogy előzőleg, '98-ig sem ez volt a helyzet, a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatókat nagyon sok igazságtalanság sújtotta. És hadd hívjam fel a figyelmet még arra is, hogy ezeknek az igazságtalanságoknak egy részét éppen mi küszöböltük ki akkor, amikor bevezettük azt, hogy a költségtérítést egyik évről a másikra maximálisan az infláció mértékével lehet emelni. Sajnos, 1998-ig ez a szabályozás nem létezett, úgyhogy 60-70-80 százalékkal is emelkedtek a költségtérítések egyik évről a másikra, és ez lehetetlen helyzetbe hozott rengeteg hallgatót.
Úgyhogy én azt hiszem, hogy ebben a kérdéskörben egyetértés van a Házban, hogy méltatlan dolog az, hogy egymás mellett ül két tanuló, az egyik sok tízezer forintot fizet a képzésért, és ez évekig fennáll, még akkor is, ha sokkal jobban tanul, mint a szomszédja, aki az államilag finanszírozott képzésben vesz részt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ezt a helyzetet valahogy kezelni kell. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit