NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Farkas képviselő úr hozzászólásához hadd tegyek hozzá annyit, hogy nem logikai alapon és nem más törvényekhez fűződő viszonyában értelmezünk egy törvénytervezetet, hanem önmaga determinációjában, fogalmi meghatározásában és szabályozási kérdéseiben. Nemcsak az a probléma, amit ön említ az ár kérdése kapcsán, hanem az is, hogy a különböző területfelhasználási kategóriák nem megfelelő módon kezeltek a törvényben, ugyanis nemcsak az árvízi védekezés esetén nincsenek pontosítva, de az erdőgazdálkodás esetén sem.
Úgy tűnik ebből a törvénytervezetből, mintha önök félnének megjelölni a különböző térképmellékletekben azokat a területeket, amelyeket ezek a kategóriák érintenek, mintha félnének egyeztetni ezeknek a területeknek a tulajdonosaival, mezőgazdasági vállalkozóival arról, vajon milyen módon kerüljön sor ennek a területnek a hasznosítására a későbbiekben, és ez hogyan befolyásolja az ott élő gazdálkodók, más emberek jövőjét, sorsát, gazdasági körülményeit, egzisztenciáját. Ez a törvény elhallgatja ezeket a kategóriákat, ezeket a besorolásokat, elhallgatja ezeknek a besorolásoknak a konkrét térképi megjelölését, ennek következtében valami hátsó megoldással igyekszik úgy alakítani a törvénytervezet vitáját, illetve a törvény megalkotását, hogy közben az érintettek nem tudnak véleményt mondani róla, és kész ténnyel kerülnek szembe. Még csak a lehetősége sincs meg annak, hogy erről valamilyen módon nyílt társadalmi vitát lehessen kezdeményezni. Egyébként tapasztaltuk ezt már a Vásárhelyi-terv kapcsán azokkal a mezőgazdasági termelőkkel kapcsolatban, akiknek a mezőgazdasági területét ilyen gazdálkodási forma érinti.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.