DOMOKOS LÁSZLÓ

Full text search

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Úgy látom, hogy Bábolna-ügyben bizonyos kérdésekben akár még egyet is érthetünk. Az eszközökben van a különbség. Mi már nem bízunk a kormányban, hogy ezt a döntést meg fogja hozni, módosítani fogja, Puch László nyilatkozata pedig egyértelművé tette számomra, hogy ezt így gondolják jól. Úgy látom, hogy néhány képviselő - főleg a megyéből - még úgy gondolja, Bábolnáért talán mégiscsak többet kellene tenni és hisz a kormánynak.
Én ezt nem így látom. Kérem, gondolják át, amikor majd erről szavazunk, hogy szabad-e hagyni, mert ma egyetlen eszköz van igazából ahhoz - ami koncepcionálisan elhangzott -, hogy Békéscsaba újból életképes legyen, és ehhez idő kell, mert elvették a piacait, elvették az integrációs rendszerét, és teljesen igaza van Puch Lászlónak, ha kívülről, Budapestről nézzük, hogy ez egy életképtelen cég, mert ezt az 1200 embert meg a közel ezer beszállítót a mai viszonyok között nem fogja tudni integrálni, mert Bábolna elvette mind a takarmányoldalról, mind pedig a feldolgozói és kereskedelmi oldalról az életlehetőségeit.
Elméletileg ez jó duma - mondhatnánk nagyon egyszerűen úgy, ahogy ezt otthon, Békéscsabán mondják -, hogy ezt el lehet meg el kell adni, de ilyen körülmények között ez gyakorlatilag lehetetlen. A tényhelyzet mégiscsak az, amit létrehozott Bábolna és a kormány - s a mai bábolnai közgyűlés ezt még tovább erősítette -, az egyértelműen abba az irányba visz, hogy Békéscsabán 1200 embernek nem lesz munkahelye, valamint azok családtagjainak és a beszállítóknak. Engedjék meg, hogy azt mondjam, ezt a vitát bizony a parlament előtt kell lefolytatni.
Picit bele akartam kapni, de kevés időm maradt, a Ménesbirtok és Mezőhegyes ügyébe. Ott meg arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy 2001-ben, az Orbán-kormány idején valóban vita volt arról, hogy el kell-e adni vagy sem. Akkor egyetértésre jutott az MSZP és a Fidesz a megyében is, hogy nem kell eladni. Most meg tessék, el lett adva, bár a szerződés talán még nincs aláírva. Ezt is meg kellene fontolni! A cukorgyárügy rossz példát mutatott már egyszer ott, Mezőhegyesen. Szerintem értük kell aggódni.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit